A karácsonyi ünnepek sorozata a vízkereszt napjával ér véget, amely különleges jelentőséggel bír az ünnepi időszakban.

A vízkereszt a karácsonyi ünnepkör utolsó napja, amely után megkezdődik a farsangi időszak. Érdekes, hogy a Julián-naptárt követő keleti kereszténység számára karácsony január 7-én van, így vízkereszt ünnepe tizenhárom nappal később, január 19-én zajlik. Ekkor már a tavaszi mulatságok előkészületei is elkezdődnek.

Az ünnep liturgikus neve a görög Epiphania Domini, ami Urunk megjelenését jelenti. A magyar "vízkereszt" elnevezés pedig a víz megszentelésének szertartásából ered, amely szimbolikus jelentőséggel bír.

Az epifánia ünnepe először a 3. század végén tűnt fel a keleti egyházakban, később, a 4. század folyamán, nyugaton is elterjedt. Ez az ünnep mindig január 6-án kerül megünneplésre, szimbolizálva a megjelenés és a kinyilatkoztatás kulcsfontosságú pillanatait.

A 4. századtól kezdődően Jézus születésének ünnepe, vagyis karácsony, egyre inkább elkülönült a vízkereszt, más néven epifánia ünnepétől, mind keleten, mind nyugaton. Ennek következtében az epifánia három jelentéssel gazdagodott: egyrészt a napkeleti bölcsek érkezését jelképezi, másrészt Jézus megkeresztelésének emlékét őrzi, valamint a kánai menyegzőn végzett csodájára is utal. Érdemes megjegyezni, hogy az "epifánia" fogalma a görög vallásban az isten váratlan és érzékelhető megjelenését jelenti, ami jót hoz az emberek számára. A római császárkultusz idején pedig ez a kifejezés az uralkodó, mint megtestesült isten ünnepélyes látogatását is magában foglalta.

Teológiai értelmezése: Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként, az ünnep liturgiája Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg.

Az első jelentés a háromkirályok, avagy a napkeleti bölcsek érkezésének ünneplése. Máté evangéliuma (Mt 2,1-16) szerint a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy a zsidók újszülött királyának kifejezzék hódolatukat.

Először Jeruzsálem városában keresték a kis Jézust, majd Heródes király ármányos tervei miatt Betlehembe irányították őket. Itt rátaláltak a kisdedre, akinek aranyat, tömjént és mirhát hoztak ajándékba. Az evangélium a mágusokként említi őket, de nevüket sohasem fedi fel.

A hagyomány szerint hárman voltak, a 8. században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar - azaz Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet. A háromkirályok ünnepe hálás témát szolgáltatott a festőművészetnek, híres alkotás például Albrecht Dürer, illetve Ferenczy Károly Háromkirályok című festménye.

A vízkereszt második evangéliumi története (Mt 3,13-17) szerint, amikor Jézus harmincéves lett, elment a Jordán folyóhoz. Keresztelő Szent János megkeresztelte őt, és Jézus ettől kezdve tanítani kezdett.

Az ünnep harmadik evangéliumi jelenete: Jézus a kánai menyegzőn, édesanyja kérésére, az elfogyott bor pótlására első csodatételeként a vizet borrá változtatta (Jn 2,1).

A házszentelés (benedictio domorum) szertartása arra hívja fel a figyelmet, hogy Jézus jelenléte által a kánai ház különös áldásban részesült, ezzel is hangsúlyozva a családi otthonok szentségét és a szeretet középpontjává válását.

Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen az ünnep elnevezése.

Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka.

Az alakokat - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe.

Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg. Minden esetben elénekelték a csillagéneket, amelynek utolsó két sora így hangzik: "Szép jel és szép csillag / Szép napunk támad".

Vízkereszt napján hagyományosan a szentelt víz hazavitele is elterjedt szokás volt. Ezt a különleges vizet gyógyító erővel ruházták fel, és sokan használták különféle betegségek kezelésére.

Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, sőt még a halott koporsójára is. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban őrizték, ami pedig megmaradt a következő vízkeresztre, azt gondosan a kútba öntötték, hogy a víz frissessége megmaradjon.

A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.