A pult alól bármikor – Az italtilalom árnyékában Magyarországon A magyar történelem egyik érdekes és ellentmondásos időszaka volt a szesztilalom, amikor a törvények szigorúan korlátozták az alkoholtermelést és -forgalmazást. Ezen időszak alatt a kreativi
A magyarok 20. századi története nem csupán események sorozata, hanem egy különös küzdelem is, amely arról tanúskodik, hogyan próbáltunk egyensúlyt teremteni az alkohollal. Az ideális állapot az lett volna, ha a kecske is jóllakik, miközben a káposzta is megmarad. Egy pohár ízletes borral koccintani egy évfordulós vacsorán egészen más élmény, mint a zugfőzdék sötét sarkában, a fizetés feléért vedelni a faszeszt. A helyzet manapság sem éppen rózsás, de a 60-as és 80-as évek között a dolgok még borongósabbak voltak. A múlt árnyai még mindig ránk vetülnek, és a tanulságok velünk maradnak.
A 20. század folyamán a fogyasztási szokások radikális átalakuláson mentek keresztül, ami nemcsak az emberek szabadidő eltöltésére, hanem az italfogyasztás volumenére is kihatott. A 19. században Budapest környékén már jelentős italgyárak, mint a Dreher és a Törley, alakultak, hogy kielégítsék a növekvő igényeket. Azonban a társadalmi problémákra reagálva 1901-ben megalakult az Országos Magyar Alkoholellenes Egyesület, amely a mértéktelen alkoholfogyasztás ellen kívánt fellépni, és számos egyéb kezdeményezés is született ezen a téren. Auguste-Henri Forel svájci pszichiáter munkássága pedig hozzájárult ahhoz, hogy a társadalom tudatosabbá váljon a függőségek megelőzésében és kezelésében.
Az alkoholizmus elleni küzdelem furcsa állomása a Tanácsköztársaság, amelynek egyik legelső intézkedése - a statárium bevezetése után - az alkoholtilalom volt. Eszerint 1919. március 21. és július 23. között teljes szesztilalom volt Magyarországon. A szabályozás átgondolatlansága miatt azonban egyszerre jelentett valós veszélyt a hagyományos bor- és szőlőkultúrára és vált önmaga paródiájává, így már a Tanácsköztársaság bukása előtt lazítani kellett a szigorításon.
Bár a két világháború közötti időszakban folyamatosan zajlott a felvilágosítás és a problémák feltérképezése, a második világháború után az alkoholprobléma drámai méreteket öltött. Az 1960-as és 1980-as évek között az egy főre jutó égetett szeszes italok fogyasztása háromszorosára emelkedett, míg a sör- és borfogyasztás is megduplázódott. Az alkoholfogyasztást ellenző kampányok, plakátok és kiadványok sajnos nem hoztak érdemi változást. Budapesten a bűncselekmények körülbelül negyedét (20-22%-át) alkoholos befolyásoltság alatt követték el. Az állami gondozásba került gyermekek 30%-ának helyzete közvetlenül a szülők alkoholizmusára vezethető vissza, míg a lakosság kiadásainak 10%-a italra ment el. Az alkoholizmussal összefüggő betegségek a halálozási statisztikák harmadik helyére ugráltak.
Az alkoholizmus elharapózásához a növekvő relatív jólét is hozzájárult a szürke monotonitás mellett. Italt pedig szinte mindenütt lehetett kapni, bár a minősége erősen kérdőjeles volt. Ez az időszak volt az úgynevezett bögrecsárdák kora is, melyekben a tulajdonos legtöbbször - természetesen maga pancsolta, illegális borral, sörrel, pálinkával szolgálta ki a betérőket, akik sok esetben hitelbe is ittak, így a súlyos függők akár többhavi bérüket is elitták néhány nap alatt, családjukat a nyomor szélére taszítva.
A probléma már a 70-es években fölkeltette a figyelmet, ami arra késztette a hatóságokat, hogy komoly kampányt indítsanak az alkoholizmus ellen. 1972-től kezdve rendeletek születtek, amelyek betiltották az alkoholfogyasztást a gyárak büféiben, ahol korábban legálisan lehetett inni. Emellett szigorúbb szabályozásokat vezettek be a pályaudvarok környékén található kocsmák működésére is. Ennek a lépésnek az volt az oka, hogy a rendszeres ivók között sokan voltak olyanok, akik ingázó munkavállalók voltak. Ezek az emberek a hétköznapokat munkásszállásokon töltötték, majd a hétvégéket az úgynevezett "fekete vonattal" töltötték a családjuk körében. Sokan közülük már a vonaton el kezdték az alkoholfogyasztást, jelentős összegeket költve az úton, ami aggasztó jelenséggé vált.
A szabályozások következtében a kocsmákban megmaradt italok hamarosan eltűntek az élelmiszerboltok polcairól. Noha az üzletek csak szigorúan korlátozott mennyiségű alkoholt kínálhattak, a pénztárak mellett elhelyezett kis kiszerelésű féldecik reggelente szinte repültek, mígnem ezek eltűntek a kínálatból, és helyüket a kétdecis üvegek foglalták el. Ezeket a komák testvériesen osztották meg egymás között, szoros barátságban, miközben a közös pillanatokra emlékeztek.
1978-ban a kormány még szigorúbb intézkedéseket hozott, amelyek célja az alkohol fogyasztásának korlátozása volt. A belkereskedelmi miniszter rendelete mindenekelőtt megtiltotta, hogy a kocsmákban reggel 9 óra előtt alkoholt árusítsanak. Nyolc évvel később, 1986-ban ezt a korlátozást kiterjesztették az élelmiszerboltokra is. Az emlékezetes rendeletet a közkedvelt tévésorozat, a Szomszédok is feleleveníti: Vágási Feri a vendégek érkezése előtt próbál konyakot beszerezni, ám Lenke néni ragaszkodik a szabályokhoz. Végül, a nehéz helyzet ellenére, Feri számára mégis akad egy kis segítség.
Persze a jól ismert kiskapuk már ekkor is működtek, pult alól a jó cimboráknak az üzemi büfében és a kocsmában is jutott ez-az. Szondáztattak a munkásszállón, és szondáztattak a gyárban, ám ez újabb problémákhoz vezetett, az alkoholizmust teljesen a családok körébe szorította vissza, hiszen akinek kellett, megitta a magáét este is, sőt, akár többet is, mint előtte, hiszen nem kellett munkaképes állapotban maradnia, mint a reggeli felesek idején.
