A szakadék pereméről új magasságokba emelkedve

Hogyan találhatunk új erőforrásokat a lélekszakadék peremén, és hogyan emelkedhetünk fel a megpróbáltatások súlya alól, hogy a korábban elért csúcsokat is túlszárnyalhassuk? Sterczer Hilda élettörténete válaszokat kínál ezekre a kérdésekre. A Hópárduc Alapítvány vezetőjeként, Erőss Zsolt egykori felesége, szeptember 19-én, péntek este osztotta meg tapasztalatait a marosvásárhelyi Színház téren, az Ő az út! ifjúsági keresztény fesztivál keretében. A hegymászó és mentálhigiénés szakember a közönség soraiból érkező kérdésekre, amelyeket Erős Renáta tett fel, válaszolt a kicsivel több mint félórás beszélgetés során.

Amikor a beszélgetés moderátora megkérte vendégét, hogy pár szóban ismertesse magát a jelenlévőkkel, Sterczer Hilda hangsúlyozta: az emberek általában a sikereikre koncentrálnak a bemutatkozás során, pedig ennél sokkal gazdagabbak vagyunk, és sokkal több van bennünk, mint csupán a teljesítményeink.

- Nemcsak két nyolcezres csúcs megmászója, a Hópárduc vezetője és két gyermek édesanyja vagyok, hanem egy ember, akinek van jó és rossz napja, aki beáll a konyhába és főz, aki takarít, aki van, amikor jól kezeli a kollégáit, és van, amikor rosszul. A sikereink kint vannak a kirakatban, de én szeretném, ha emögül az ember is elő tudna bújni, hiszen mindannyian elsősorban Isten teremtményei vagyunk.

A következő kérdés Sterczer Hilda családi hátterére és az istenhit korai megerősítésére vonatkozott.

Apai ágon egy sváb család gyökereiből származom, ahol a vallásos hagyományok szoros összefonódásban álltak az Istennel való kapcsolattal. Nagyszüleim minden vasárnap a templomot választották, és nagypapám minden alkalommal, mielőtt felvágta volna a kenyeret, keresztet vetett a kenyérre, majd így imádkozott: "Hilf uns, Gott, zu allen Zeiten", ami annyit jelent, "Segíts minket, Isten, minden időben". Szüleim, akik nem jártak templomba és nem voltak hívők, tiszteletben tartották a hagyományokat, így hittanra íratásom elkerülhetetlenné vált, hogy konfirmálhassak. Egyébként úgy érzem, nagyszüleim sem voltak igazán hívők, csupán a hagyományok tisztelete vezette őket. Hittanra járni nem volt kedvem, és annyira elkerültem, hogy végül nem kaptam meg a konfirmációt. A hitemet nagyban befolyásolta a nem vér szerinti nagymamám, aki egyben a dadusom is volt, de soha nem kérte érte a pénzt, így valójában nagymamaként szeretett és támogatóan állt mellettem. Őt láttam Bibliát olvasni és imádkozni, s bár nem emlékszem, hogy ki tanított meg a Miatyánkra, úgy hiszem, ő volt az. Nagyon erősen hatott az életemre és az Isten keresésemre - mesélte Sterczer Hilda, aki elárulta, hogy hosszú ideig megkérdőjelezte a Teremtő létezését, inkább az ősrobbanás elméletében bízott.

Az Erőss Zsolttal való megismerkedés kapcsán a meghívott elmesélte, hogyan került közeli kapcsolatba a hegyekkel. Huszonnégy évesen kezdett túrázni, azelőtt úgy gondolta, hogy tíz kilométert sem tudna megtenni, tizenkét éves korától ugyanis gerinc- és csípőproblémával küzdött, így bármennyire is izgő-mozgó gyerek és tinédzser volt, az orvos nem találta alkalmasnak versenyszintű teljesítményre, és eltanácsolta a testnevelési főiskolától. Amikor azonban a huszonévei derekán maga mögött hagyta az első 29 kilométert, rájött, hogy ez az ő útja.

A Tátrában éreztem, hogy végre hazaérkeztem. Ekkor kezdtem el sziklát mászni, és 26 éves koromban végre felértem az első alpesi csúcsomra. Ekkor már világosan tudtam, hogy hegymászó szeretnék lenni, és kizárólag olyan férfit tudtam elképzelni magam mellett, aki szintén a hegyeket hódítja. Sterczer Hilda mesélte ezt, aki férjével nem a sziklák között, hanem a virtuális világban, egy internetes társkereső oldalon találkozott először. A Hópárduc profilképe gyanús volt számára, mivel biztos volt benne, hogy a híres emberek nem keresnek párt az interneten. Zsolt titokzatosan válaszolt Hilda kérdéseire, és egy általa vezetett mászótanfolyamról annyit árult el, hogy "buliztunk". Végül megállapodtak, hogy közösen felkeresik Ausztria legmagasabb csúcsát, a Grossglocknert.

Amikor a budapesti Déli pályaudvaron várakoztam, hogy végre találkozhassak azzal a titokzatos férfival, aki Erőss Zsolt néven ismert, egyszer csak feltűnt ő maga. A gyomrom görcsbe rándult, ahogy tudatosult bennem, hogy tényleg Magyarország legkiválóbb hegymászója lesz a társam a Glossglockner megmászásában, és nem is a megszokott útvonalon. Tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű, hiszen csupán egyszer jártam alpesi csúcson. Magamban megfogalmaztam, hogy ha túlságosan lemaradok, könnyen le fog vágni a kötélről – mesélte vissza Sterczer Hilda azt a sorsdöntő pillanatot, melyet emlékezetében őrzött. A csúcsra érve azonban jövendőbeli párja burkolt dicsérettel jegyezte meg, hogy egyedül sokkal gyorsabban teljesítette volna az utat, és négy nappal később elhangzott az ominózus mondat is: "neked a nyolcezres csúcsokon a helyed".

A közös időszakuk tele volt izgalmakkal és megpróbáltatásokkal: már a megismerkedésük évében Hilda balesetet szenvedett egy jeges mászás során. Egy év múlva már két nyolcezres csúcs meghódításán dolgozott a párjával, 2008-ban pedig egy közel nyolcezres csúcsot is sikerült megmászniuk. 2009-ben született meg lányuk, de a boldogságot egy tragédia árnyékolta be: Zsolt 2010-ben egy súlyos lavinabaleset következtében elveszítette a jobb lábát. 2011-ben, amikor a második közös gyermekük érkezett, Zsolt visszatért a hegyek világába, és 2012-ben sikeresen megmászta az újabb nyolcezres csúcsot, a Lhocét. A következő évben a Föld harmadik legmagasabb csúcsa, a Kancsendzönga állt előtte, amely egy teljes napos mászást igényelt, de sajnos innen már nem tudott visszatérni, ezzel véget ért minden idők legnagyobb magyar hegymászója kalandos pályafutása.

- Amikor megtudtam, hogy rosszul van a hegyen, nagyon imádkoztam, hogy Isten hozza le. Volt egy pillanat, amikor azt az információt kaptam, hogy nem megy tovább, aztán pár óra múlva érkezett az info, hogy mégis továbbmegy. Akkor azt hittem, megtörtént a csoda. De aztán jött az újabb hír... Ez nagyon arcul vágott - elevenítette fel Sterczer Hilda a momentumot, amikor megannyi kérdés ostroma alatt megingott a Teremtő gondviselésébe vetett hite.

Az első sokk hatására Jób története ugrott be, aki mindent elveszített, de a hitét megőrizte. Ekkor tudatosult bennem, hogy a saját helyzetem még így is sokkal kedvezőbb, hiszen a gyermekeim épségben és egészségben vannak, ahogyan én is. Egy dolog azonban egyértelmű volt számomra: a hitemet nem szabad elveszítenem. Hogy miként tudom ezt elérni, azt nem tudtam, de elhatároztam, hogy mindenképpen ragaszkodni fogok ehhez a gondolathoz. Ekkor lépett be az életembe Tapolyai Emőke, aki klinikai és pasztorálpszichológus. Egy közös ismerősöm révén került hozzám, és azt az üzenetet hozta, hogy Isten arra hívta, hogy támogasson engem. Eredetileg tíz találkozót terveztünk, de végül öt évnyi közös munkához vezetett az útunk.

Amikor Erőss Zsolt özvegye a második találkozása során feltette a pszichológusnak azt a nehezen megválaszolható kérdést, hogy miért történt meg a tragédia, a szakember így reagált: "A miértek sorozata újabb kérdéseket generál. Ne ragaszkodjon a miértek kereséséhez; a válaszokat majd egyszer, a magasságban kapjuk meg. Hagyja, hogy Isten adja meg a választ, amikor itt az ideje."

Hilda emlékei között élt az a pillanat, amikor egy képet mutatott neki: egy síró ember, akit egy Jézushoz hasonló alak ölelt magához. Ez a jelenet vált a belső békéhez vezető út egyik legmeghatározóbb állomásává.

- Akkor megértettem, hogy Isten a fájdalomban nem hagy el, velem van, sőt velem sír. A halál, illetve a betegség nem volt benne az eredeti tervében, ezt a bűneset hozta ebbe a világba. Isten ezt helyre akarja és fogja állítani, az én életemben is ez a célja. Már egy fél év múlva láttam, hogy attól a perctől, hogy Zsolt meghalt, két kézzel tartott engem a Teremtő, küldte Emőkét, küldött munkát, a fiamnak lett bölcsődéje, és szépen lassan azt is kimunkálta, hogy hogyan legyen egy új identitásom.

A következő szakaszban a hegymászó arról beszélt, hogy a földi élet unalmában és a hegyek zord világában is próbálja felfedezni a szépségeket. Például, amikor egy különösen nehezen megmászható csúcsra érkezik, a kanyargós ösvények mentén felbukkanó virágok látványa örömmel tölti el, és tudatosan elidőzik a pillanaton. Ilyenkor a dicsőítő dalok hangzása is inspirálja, erőt adva neki a folytatáshoz.

A beszélgetés végén Sterczer Hilda, a Hópárduc Alapítvány képviselője, mely Erőss Zsolt emlékét hirdeti, bemutatta a falmászás fejlesztő programját. Ez a különleges kezdeményezés 4-10 éves gyermekek számára nyújt segítséget a figyelem, koordináció és tanulás terén felmerülő kihívások leküzdésében. Az alapítvány tevékenysége már Kolozsvárra is eljutott, így még több gyermekhez elérhet. Sterczer Hilda az alábbi inspiráló gondolatokkal búcsúzott a hallgatóságtól:

Az emberek folyamatosan változnak körülötted, de Isten lényegében mindig állandó marad. Az én tapasztalataim alapján Ő képes új életet adni, akár egy megtört magból is képes gyönyörű fát növeszteni. Amikor valaki megkérdezi tőlem, mennyire hasonlít a régi Hilda a jelenlegi énemhez, azt felelem: olyan mértékben, ahogyan egy mag hasonlít a belőle kinövő fához.