A szavak bűvöletében élő lovag | Demokrata Az írás művészete és a szavak hatalma mindig is lenyűgözte az embereket. Ebben a világban, ahol a kommunikáció gyorsan átalakul, egy különleges lovag lép elő: a szavakba szerelmes lovag. Ő nem csupán a szavakat

A cikk megosztásához kérjük, kattintson erre a linkre, vagy másolja ki, és küldje el e-mailben: https://demokrata.hu/kultura/a-szavakba-szerelmes-lovag-991116/

Edmond Rostand 1897-es Cyrano de Bergerac című drámájának alaphelyzete jól ismert: a főszereplő szerelmes Roxane-ba, de ezt nem meri bevallani neki - holott nemcsak katona, de költő is, tehát a szavakat legalább olyan jól forgatja, mint a kardot.

A tartózkodásának hátterében áll, hogy az orra túlzottan nagy, ami miatt csúnyának érzi magát; biztos benne, hogy Roxane soha nem viszonozná az érzelmeit. Amikor azonban megtudja, hogy a lány egy kissé felszínes, de kétségtelenül vonzó fiatalember, Christian iránt táplál érzelmeket - aki ráadásul ugyanazon az ezrednél szolgál, mint ő, Cyrano! -, beleegyezésével segít katonatársának a hódításban, remélve, hogy így elérheti Roxane szívét. Ám a szavak, amelyeket Christian szájába ad, valójában a saját, elfojtott érzéseit tükrözik...

Martin Crimp brit drámaíró e művét szabadon átdolgozta, és 2019-ben debütált London színpadán. A magyar változat idén áprilistól megtekinthető a Budaörsi Latinovits Színházban, ahol Pelsőczy Réka vezényli a rendezést. A darab szövegkönyvét Závada Péter készítette, Várady Szabolcs 2020-as műfordítását alapul véve.

A tradicionális előadásmódoktól való eltávolodás már a színpadra lépés pillanatában nyilvánvalóvá válik a néző számára. A díszlet nem a 1600-as évek építészeti stílusát idézi, hanem egy modern, minimalista koncepciót képvisel: a színpadot sárga tömbökből kialakított geometrikus formák dominálják, amelyek friss és eltérő perspektívát kínálnak a klasszikus narratívákhoz.

Ezek után aligha meglepő, hogy Cyrano nem visel műorrot, csupán felszólítja a jelenlévőket, hogy képzeljék az arcára. Vagyis: a szerző és a rendező nyilvánvalóvá teszi, hogy szakítani kívánnak a korábbi megoldásokkal, most valami új következik.

A legfontosabb módosítás, amit Crimp végrehajtott, az volt, hogy teljesen újraértelmezte a főszereplő karakterét. Ennek következményeként az előadás nyelve és szókincse is jelentős átalakuláson ment keresztül. Ebben az adaptációban Cyrano egy slammer, vagyis a slam poetry világában mozgó költő és előadó, aki friss és dinamikus formában adja elő gondolatait.

Mi is az a slam poetry, kérded? Hát, ez egy igazán szabad szellemű művészeti forma! A spontaneitás, a versenyszellem és az egyediség iránti vágy keveredik benne. Az alkotók ötletes nyelvi játékokkal és kreatív megoldásokkal fűszerezik előadásaikat, míg a ferde rímek és szórakoztató szóviccek is színesítik a palettát. Itt mindenki kifejezheti magát, és a szavak táncába hívja a közönséget, miközben saját hangját keresi a színpadon.

Cyrano, a slam poetry mestere, tele van rímekkel és sziporkázó poénokkal: "Én vagyok a rapképzelet, te meg a költői repülés, a szavak szárnyán szállunk, mint a költöző madár, ki sosem áll meg, csak az álmok határán." Miközben Christiannak így szól: "Te leszel a szexi szónok, én meg a tudás kimeríthetetlen forrása, együtt írunk történetet, mint két csillag az éjszakában, ragyogva, tükrözve a vágyakat, mit a szívünk hordoz."

A társaságban a szóviccek és szellemes beszólások igazi csemegék, amik garantáltan felkeltik a figyelmet. "Ki az, aki Cyranóhoz és a madarakhoz is ért? Hát az orrnitológus!" – dörrenti el az egyikük, mint egy igazi szószátyár. A másik pedig nem marad adós, és Shakespeare III. Richárdjának klasszikus mondatát csavarja egyet: "Az iPhone-omat egy hamburgerért!" – mondja, és közben már látni is, ahogy a szavak a gyomrunkban gurulnak, mint egy jól sikerült poén. Az ilyen szócsatákat nem lehet megunni, hiszen mindenki tudja, hogy a humor a legjobb fűszer!

És ezen a ponton mutatkozik meg a Rostand, valamint a Crimp nevével fémjelzett változat közötti leglényegesebb különbség. Míg az eredetiben a szerelem az egyik ember által a másik iránt érzett vonzalmat és vágyakozást jelenti, addig az átirat a nyelv csáberejéről, valamint a használatával járó mámorról szól - Cyrano itt tulajdonképpen a szavakba szerelmes, ahogy egyébként Roxane is, részben ezért nem lehetnek egymáséi.

A nyelv és nyelvhasználat új verziójának középpontba állítása két további példával is megerősíthető. Először is, az előadás során többször visszatér a Platon Karataev zenekar Elmerül című dalának emblematikus sora: "Az elme elmerül, nem beszélem nyelved, de beszélek emberül." Ez a sor nem csupán zenei betét, hanem mély filozófiai üzenetet is hordoz. Másodszor, a kortárs magyar irodalmi életre tett utalások és megjegyzések egy külön, izgalmas vonulatot alkotnak a darab szövetében. Az író még saját magának is fanyar kritikát fogalmaz meg: az egyik szereplő megjegyzi, hogy Závada jobb volt, amikor még rímes verseket írt, ami egyértelműen a nyelvi kifejezésformák iránti nosztalgiát tükrözi.

A darab gyengeségei is világosan megmutatkoznak. Például nehezen elképzelhető, hogy a mai viszonyok között a szómágus Cyrano ne merne közeledni Roxane-hoz, és ne vállalná be a szerelem vallomását. Manapság a kapcsolatok főleg az interneten keresztül épülnek, és a szerelmes üzenetek zöme is a digitális térben zajlik. Az online jelenléthez pedig nem mindig van szükség valósághű ábrázolásra.

Érdekes, hogy Roxane, miközben Christiant hallgatja, nem veszi észre azonnal, hogy a fiatalember szavai Cyranót idézik, és hogy a levelekben is a hős szelleme köszön vissza. E verzióban Roxane irodalmat tanul, és ő maga is aktívan részt vesz a slam poetry világában. Ezért joggal feltételezhetjük, hogy tisztában van az egyik legfontosabb szereplő stílusával, szófűzésével és gondolatainak ritmusával. Nem véletlenül, hiszen a kortárs slammerek, akik az egyéniségkultusz szellemében alkotnak, különös figyelmet fordítanak arra, hogy műveik irodalmi aláírásukként is szolgáljanak.

A darab befejezése valóban érdekes és mélyen elgondolkodtató: az utolsó jelenetben Cyrano szava elnémul, és egyetlen hang sem hagyja el a száját. Ezt a csendet sokféleképpen lehet értelmezni: talán azt sugallja, hogy már legfontosabb támaszai és szövetségesei sem állnak mellette, így véglegesen elvesztette a harcot. De elgondolkodhatunk azon is, hogy léteznek olyan pillanatok, amikor a szavak tehetetlenek. Ha ez így van, felvetődik a kérdés: vajon a slam poetry – és általában a költészet – nem csupán öncélú játszadozás vagy pótcselekvés?

Böröndi Bence lenyűgöző teljesítményt nyújt: Cyranója hol magabiztosan tündököl, hol pedig visszahúzódik, önbizalomhiánytól sújtva. Az ember szívesen fogadná el ezt a karaktert barátjaként, ivócimborájaként vagy költőtársaként – viszont egy irodalmi vitába vagy nézeteltérésbe nem szívesen keveredne vele. Fröhlich Kristóf ügyesen formálja Christian alakját, aki hol esetlen, hol pedig komikus módon jelenik meg, mint a kissé lassú felfogású szépfiú, akinek végül mégiscsak világossá válik, mi zajlik körülötte.

Ebben a változatban Roxane egy határozott és erős nő, aki nem csupán álmodozik arról, hogy kiszemeltje az általa áhított – sőt, elvárt – módon udvaroljon neki, hanem aktívan cselekszik vágyai megvalósításáért. Koós Boglárka ügyesen hozza életre ezt a karaktert, ám a néző, bár a lány szimpatikus boldogságkeresése vonzó, mégis kénytelen észrevenni, hogy rövidlátása közrejátszik abban, hogy Christian frusztrált, míg Cyrano boldogtalan. Az őszinte vágyak és a valóság ütközése izgalmas feszültséget teremt a történetben, ami arra készteti a közönséget, hogy mélyebben elgondolkodjon a szerelem és a vágyak bonyolult dinamikáján.

A Cyrano de Bergerac Crimp-féle feldolgozása merész újítással bír, hiszen nem riad vissza a lényegi átalakításoktól. E változat számos kreatív megoldást kínál, miközben egy különleges szubkultúrát állít a középpontba. Célja, hogy a mai közönség, különösen a fiatalok számára, közelebb hozza ezt a mára klasszikussá vált, de kissé távolinak tűnő művet.

A Cyrano Budaörs színpadán, nem egy eldugott börtönfal, ahonnan a mit sem sejtő néző, sértetten menekül, ahelyett, hogy élvezettel nézne. Bergerac, majdnem mindenkit helyére tesz, de közben néha hibázik, de hát ez nem egy silány mutatvány. Az újraértelmezés friss és ízletes, Crimp, Závada, Pelsőczy, Cyrano!