A temetkezési szakember - Amikor a szeretteid teste egy őrült pszichopata markába jut...

A temetkezési szakma önmagában is morbid dolog, de amit az HBO MAX sorozatában látunk, az inkább borzalmas.

Nyilvánvaló, hogy sokan úgy vélik, hogy halálunk után csupán egy üres héj marad hátra, némi hús és csont, amely már nem bír semmilyen értékkel. Ezt a nézetet egyesek a magánvéleményük részeként hangoztatják, de ha valaki abból él, hogy az elhunytaknak - elvileg - megadja a végtisztességet, miközben a hozzátartozóknak vigaszt nyújt, akkor ez a gondolat ellentmondásokkal teli. David Sconce, a kaliforniai Pasadenában működő Lamb temetkezési vállalkozás örököse, nem titkolta véleményét, miszerint a holttestek csupán értéktelen húscafatok, és ennek megfelelően is bánt velük. De ez csupán a történet kezdete...

Joshua Rofé, a Gyilkos tinik: Életfogytiglan rendezője, új mesterművével, A temetkezési vállalkozóval, megdöntötte az HBO MAX nézettségi rekordját. Ez már önmagában is utal arra, hogy egy igazán figyelemre méltó történetről van szó, hiszen a platform híres a lenyűgöző true crime dokumentumfilmjeiről. A háromrészes minisorozat mesterien felépített narratívája olyan feszültséggel bír, hogy amikor már azt hisszük, elértük a csúcsot, mindig érkezik egy újabb sokkoló fordulat, amely tovább szövi a történetet. A temetkezési vállalkozó esetében ez a feszültség különösen érezhető, hiszen kezdetben csak annyit tudunk meg, hogy a családi vállalkozás hamvasztási részlegét vezető David Sconce a 80-as évek elején úgy határozott, hogy nem vesződik a holttestekkel: miért pazarolna két órát egyetlen testre, amikor akár tíz holttestet is elhamvaszthat másfél óra alatt? A történet így egyre mélyebb és sötétebb rétegeket tár fel előttünk, miközben rávilágít a morális határok átlépésére is.

Sconce és „alkalmazottai” először 3-4, majd idővel akár 15 holttestet is próbáltak a kemencébe zsúfolni, de ennyi testet nem lehet csak úgy elhelyezni. Ahol a testrészek útban voltak, lábakat és medencecsontokat törtek el, a mozgatás pedig húskampókkal zajlott, mintha egy dögtemetőben dolgoznának. Sconce és az egyik segédje még versenyt is hirdettek, hogy ki tud több holttestet elhelyezni, miközben a hamvak nyilvánvalóan összekeveredtek. De hát mit számított mindez?

Az emberek hamvai között nincsenek eltérések; mind csupán hamuzsír és mész formájában léteznek.

– mondja Sconce, aki a börtön falai mögül frissen kiszabadulva a saját történetének sziporkázó narrátorává avanzsált. Vidám, szabad szavakkal mesél, és bár van, amit szívesen beismer, a cinkos mosolya mögött mindig ott rejtőzik egy kis csínytevés: hazugságok, amelyekkel könnyedén átveri a hallgatóságot. Például arról értekezik, hogy az aranyfogakat, akárcsak a gyűrűket, amik az ujjakon ragadtak, kivették – pontosabban kitörték – és értékesítették. Az ujjakat rendszerint le kellett vágni hozzá, de azokat sem hagyták veszni; hamuvá égették őket, hiszen Sconce szerint semmi sem mehet kárba.

Ha ez addig nem lenne elég borzalmas - meghallgatva a döbbent hozzátartozókat is -, lassan kiderül, hogy a "kár veszni hagyni" elv alapján Sconce az értékesíthető szerveket is kivette. A szaruhártyákkal kezdte, de ha volt vevő, akkor mehetett a szív, a szemgolyó, az agy, a tüdő, akár a bőr is. És eddig azt hittük, David a köztiszteletben álló családja fekete báránya, de lassan azt is megtudjuk, hogy az üzletben a mindenki elbűvölő anyja, a temetkezési vállalkozás "arca" is benne volt, sőt, elképzelhető, hogy ő volt az ötletgazda. Az viszont teljesen biztos, hogy a cég több százezer dollárnyi hűtlen kezelését ő bonyolította - lehet, hogy a gyilkosságokhoz nem volt köze. Mert az is akadt, és kiderül a filmből, hogy a mosolygós Sconce egy tomboló pszichopata.

A rendkívül jól dokumentált ügyet Joshua Rofé alaposan körbejárja, beleértve a tárgyalássorozatot és annak furcsaságait, valamint Sconce utóéletét. A megszólalók közül egykori bűntársait, piti bűnözőket a legfurcsább hallgatni, azt, ahogy próbálják feldolgozni a saját szerepüket ebben a sok szempontból pokoli történetben. Mert milyen lehetett sokszor már bomlásnak indult holttestek ezreit "feldolgozni", nap mint nap meggyalázni az elhunytakat, és közben tudni, hogy ezzel csak lebukni lehet?

A történetben számos különös elem rejlik, hiszen a három, körülbelül egy órás epizód tele van váratlan csavarokkal, és a végső pillanatban is tartogat meglepetéseket. Sconce például a riporternek büszkén mesél arról, hogy számos titkos ügye akad, amelyekről senki sem tud, és hogy ügyesen eltüntette az összes nyomot. Ráadásul nem hajlandó a kamera előtt felfedni a részleteket...