Balogh Gábor írása: "A fogak csikorgása és a gerincek roppanása – felfedezés arról, mi vár ránk, és hogyan formálhatjuk a jövőnket" - Mandiner.

A lényeg nem csupán az, hogy Magyar Péter alkalmas vagy elfogadható ellenjelöltje Orbán Viktornak, hanem sokkal inkább az, hogy az általa használt stratégiák és az ezeket kísérő attitűd mennyire felelnek meg a társadalmi elvárásoknak.

Időről időre felbukkan a magyar internet világában egy felvétel, amelyen egy fiatal politikai szereplő, aki kellemetlen kérdésekkel szembesül, arról értekezik, hogy őt "tőrbe csalták". Ezt követően éles kritikát fogalmaz meg a sajtóval szemben, amiért csak azokat az ügyeket emelik ki, amelyek az ő pártja körül kavarognak, míg más hasonló botrányokat figyelmen kívül hagynak. A beszélgetés végén határozottan kijelenti, hogy "bizonyos dolgokat nem tudok elviselni".

Ez nem egy titokban készült felvétel, és nem az elmúlt hetekben jelent meg a kormánypárti médiában az ellenzék legerősebb pártjának elnökéről. A videót a Fekete Doboz készítette, a helyszín Farkasházy Tivadar balatonszárszói kertje, az időpont 1993, a főszereplő pedig Orbán Viktor.

Az affér jelentős felháborodást váltott ki a liberális értelmiség körében. György Péter, aki talán a legpontosabban fogalmazta meg a témát, így nyilatkozott: "Viktor megformálta a bírálhatatlanság szerepét, de ez valójában egy óriási tévedés, hiszen aki bírálhatatlan, az előbb-utóbb elveszíti a józan eszét."

Orbán Viktornak akkor javarészt igaza volt, György Péternek javarészt igaza lett.

A mai napig kérdéses, hogy a Fidesz elnökét Szárszón valóban előre megtervezett szándékkal kérdezték-e fel. Azóta azonban többen, köztük Farkasházy is, elismerték: az esemény inkább a megszégyenítés szándékával történő számonkéréshez hasonlított, semmint valós érdeklődéshez. Orbán tehát 1993-ban alapvetően helyesen látta a helyzetet.

Ahogyan György Péter előrejelzése beigazolódott az azt követő évtizedek során, úgy a miniszterelnök sem "őrült meg" (csupán a grazi elmegyógyintézeti kezelését tényként hirdető, rohamellenzéki narratíva párhuzamos valóságában tűnhetett így). Az idő előrehaladtával azonban egyre nehezebben viselte az eltérő nézőpontokat, a kritikát, sőt már a visszakérdezést is; nem ritkán árulásként értelmezte azokat, és ez a felfogás máig is jellemző rá. Orbán Viktor az elmúlt harminc évben sokat változott, de e tekintetben – egyre sürgetőbben – megőrizte ugyanazt az álláspontot.