Balogh Levente, a sikeres üzletember, megosztotta velünk a titkát, ami mögött a sikerei állnak.

Balogh Levente gyerekként válogatott sportoló volt, olimpiai bajnok dzsúdós szeretett volna lenni

Az elmúlt években számos motivációs tréningen vettem részt, mindegyiknek megvolt a maga varázsa. Voltak események, ahol az előadó személyisége vonzott, máskor a téma izgalma miatt ültem be, de akadtak olyan alkalmak is, amikor a munkám kötelezett arra, hogy végighallgassam az előadást, még akkor is, ha az első negyedóra után már szívesen távoztam volna. Nemrégiben Balogh Leventével, sikeres üzletemberrel beszélgettem legújabb könyve, A vizek ura kapcsán. Azonban a beszélgetés során sokkal gazdagabb élményekkel és tanulságokkal távoztam, mint pusztán a kérdéseimre kapott válaszokkal.

14 évesen élelmiszeripari szakközépiskolába léptél, ami azt jelzi, hogy már fiatalon világosan megfogalmazódott benned, mit szeretnél a jövőben csinálni. Ekkor már tudtad, hogy a gasztronómia és az élelmiszeripar iránti érdeklődésed komoly pályát jelenthet számodra? Milyen élmények vagy inspirációk vezettek el ehhez a döntéshez?

Nem, én elsősorban olimpiai bajnok dzsúdós szerettem volna lenni, és tulajdonképpen nem is érdekelt, hol végzem az érettségit. A családban kilenc apáca és három pap volt, így a Piarista iskolát választottam, hogy kövessem a hagyományt.

De az gondolom nem merült fel, hogy pap legyél?

Persze, íme egy egyedi változat: A nagynéném Buenos Airesben élt, ahol apáca volt, és Ferenc pápa volt a káplánja. Beírattak a Piarista gimnáziumba, de egy év elteltével a papok azt javasolták, hogy keressek másik iskolát. Valahogy nem voltunk túl jó viszonyban. Ráadásul az MSZMP kikérőm, amit a legjobban utáltak, még inkább megnehezítette a helyzetemet. Úgy tűnt, nem igazán tudtak velem mit kezdeni.

Tehát a szentelt víz helyett a Szentkirályi választása született?

Kicsit később érkezett, de az édesapám szakmája mélyen megérintett, hiszen ő volt a mentorom. Az első nyugat-európai magyar vegyesvállalat fejlesztési főmérnökeként dolgozott, amely egy görög-magyar cég volt, vezetője pedig egy görög milliárdos. Az Olympos Kft. fele a magyar állami gazdaságé, míg a másik fele a gazdag görög üzletember birtokában állt.

Abban az időszakban ez igencsak különleges és ritka jelenségnek számított.

Igen, főleg, hogy folyamatosan fejlesztették a gyárat, olyan gépeket hoztak be, amit földi halandó nem igazán látott. Jártam ki velük, imádtam ezeket a látogatásokat. Kimentem Görögországba, kivittek a narancsfákhoz, több ezer hektár citrom és narancsültetvényük volt, aztán hazajöttem, és ebből a rengeteg narancsból lett az Olympos narancslé meg citromlé.

Amikor már látszott, hogy nem leszek olimpiai bajnok, akkor elkezdtem édesapámmal együtt dolgozni, de nem lettem az alkalmazottja soha. Anyai vonalról erős kereskedelmi marketing vénám volt, így amikor újrakezdési hitellel megalapította a cégét, én is alapítottam egyet, ami a partnercége lett, ahol a termékeit árultam.

Emlékszel mi volt az első komolyabb bizniszed?

Természetesen, Szegedről vittem a téli szalámikat a német turisták számára a Balaton partjára, a kocsi hátsó ülésén elhelyezve.

Mennyire élted meg kudarcként, hogy nem lettél olimpikon?

Kicsi korom óta, hat évesen kezdtem el a napi több órás edzéseket, mert mindig is szenvedélyesen vágytam arra, hogy fejlődjek.

Gyakran megütötted a bokádat?

Inkább megbotlottam. A legnagyobb esésem az életemben az volt, hogy nem valósult meg a sportbéli álmom. Nem is feltétlenül az, hogy olimpiai bajnok legyek, hanem egyszerűen nem tudtam kijutni se, és ez sokáig fájt, de utána az élet kárpótolt. Ezután csak kisebb botlásaim voltak.

A kezdetekhez viszonyítva ma már egy hatalmas és sokrétű birodalom élén állsz. Számodra melyik az a kulcsfontosságú pillér, amelyre a leginkább támaszkodsz?

A legnagyobb szenvedélyem és amire a legnagyobb büszkeséggel tekintek, az az ásványvíz. Talán egy lépéssel a jövő előtt jártam, amikor úgy döntöttem, hogy a semmiből építek fel egy márkát. Egy egykori kelet-európai kommunista országban indítottam el azt a vállalkozást, amely képes felvenni a versenyt a több száz éves tradícióval rendelkező világmárkákkal. Szavakkal nehezen kifejezhető öröm töltött el, amikor a Schweppes vezetője elismerte a munkámat, és kijelentette, hogy amit létrehoztam, valóban páratlan a világ piacon.

Honnan, miből volt ahhoz hited, bátorságod, hogy a vízből bizniszt csinálj?

Abban az időszakban a csapvíz mindenki számára megfelelőnek tűnt. A történet tele volt meglepetésekkel. Édesapám mindig hangsúlyozta, hogy a Szentkirályi víz a legkiválóbb a világon. 1993 óta létezik, és 12 év kellett ahhoz, hogy valódi márkává váljon. Akkoriban a víz nem volt igazi slágertermék, inkább csak a különböző üdítőitalok gyártásának kiegészítője. Amikor a márkateremtés mellett döntöttem, nem azzal a premisszával indultam, hogy ez a legfinomabb víz, hanem azzal, hogy a különböző vizek között hatalmas eltérések vannak.

Senki sem volt tisztában azzal, miért érdemes vizet fogyasztani, milyen típusú víz a legideálisabb, és mi is az az ásványvíz valójában. Én voltam az, aki felfedte ezeket a titkokat Európa számára. Kizárólag az én munkám révén kapta a Palackozott Víz Világszövetség az új nevét, és én figyeltem fel arra a megdöbbentő tényre, hogy a globálisan előállított vizek 80%-a nem ásványvíz.

Milyen típusú vizet kedvelsz legjobban?

Mentes, természetesen Szentkirályi! Amikor a volán mögött ülök, főleg a nyári hónapokban, a frissítő élmény fokozása érdekében szénsavasat választok, citromkarikákkal és jéggel megbolondítva.

Nemrégiben látott napvilágot a harmadik könyved, A vizek ura, amely izgalmas új kalandokat és elképesztő fordulatokat ígér!

Elnézést a közbevágásért, de ez már a negyedik alkalom. Az első a Szentkirályi Titok volt, amely az utolsó példányig elfogyott, és most másodkézből háromszoros áron kínálják. Elgondolkodtam, hogy érdemes lenne-e egy utánnyomást készíteni, de végül inkább egy új művet hoztak létre. A második a Szentkirályfi, ami a gyerekeknek készült, majd következett az 55 kérdés 55 válasz. Végül pedig itt van A vizek ura.

A vizek urával egy road show keretén belül országjárásra is indultál. Melyik kérdést teszik fel a legtöbben?

A leggyakrabban az hangzik el, hogy hova akarok eljutni az életben. Sehova nem akarok már eljutni. Nyugalomban szeretnék élni, de mivel alkotó, létrehozó üzletember vagyok, nem tudok nem csinálni semmit. Kétféle utat találtam, az egyik a társadalmi szerepvállalás, az, hogy edukálok, legfőképp a fiatalokat, ez karitatív. És van egy üzleti előadás, a Következő lépés Balogh Leventével, ami belépőjegyes, de az árban benne van a könyv is. Az előadásban megfejtem nekik, hogy ki a menedzser.

Ha valaki már a születésekor rendelkezik bizonyos adottságokkal, azokat az egyetemi évek alatt lehet csiszolni, de csak azok számára, akiknek van érzékük ehhez. Ez olyan, mint a hegedűművészek világa: bárki elsajátíthatja a hangszer kezelését, de csak azok képesek igazán szépen játszani, akiknek természetes tehetségük van hozzá, tehát hegedűművésznek születtek. Észrevettem, hogy a fiatalok nem csupán szükségét érzik, hanem valódi vágyat is táplálnak az ilyen jellegű előadások iránt, mivel sokszor félnek az ismeretlentől, és nem tudják, mit tartogat számukra a jövő.

Természetesen, szívesen segítek! Íme egy egyedibb változat: "Van bátorságod kérdezni?"

Igen. Humorosan adagolom a témát, hogy jobban be tudják fogadni. Kicsit ugratom is őket, és mindig hasznos párbeszéd alakul ki. Biztatom őket, hogy nyugodtan tegyenek fel olyan kérdéseket is, amit kellemetlennek gondolnak. Mert nálam nincs ilyen. Egy üzletembernek nem lehet olyan kérdést feltenni, ami zavarba hozhatja. Vagy ugye a klasszikus, amikor azt mondják, hogy a sikeres embertől ne kérdezd meg honnan van az első milliója. Én meg azt mondom, hogy aki nem mondja meg, miből lett az első milliója, annál a többire se legyenek kíváncsiak.

Az élet első nagy döntése gyakran nyolcadik osztály környékén érkezik, amikor elérkezik az idő, hogy elgondolkodjunk a jövőnkről. Mit válasszunk? Középiskolát, szakmunkásképzőt, vagy esetleg egy szakiskolát? Vagy talán ideje lenne munkába állni? Én magam is átéltem ezt a dilemmát, és most van néhány kérdésem, amivel segíteni tudok a fiataloknak a helyes irány megtalálásában. Ez a folyamat hasonlóképpen működik, mint a felnőttek esetében. Én például vállalkozókat képzek üzleti alapon a Next Step kezdeményezésem keretein belül. Ezt már üzletszerűen végzem, hiszen olyan tanácsokat osztok meg, amelyekkel a résztvevők anyagi előnyökre tehetnek szert. Az ő befektetésük nem csupán idő, hanem egy értékes lehetőség is a jövőjük építésére.

Mi a te erősséged? Mitől lettél sikeresebb, mint bármelyik másik üzletember?

Azt gondolom - és ezt el is szoktam mondani az előadásokon -, hogy a világban, és Magyarországon nagyon sok gazdag ember és sikeres ember van. De olyan nincs, aki itt született, itt járt óvodába, itt végezte az összes iskolát, itt volt kisvállalkozó, középvállalkozó, nagyvállalkozó és multi. Olyan, aki az összes stációt Magyarországon járta végig, mindenféle külföldi, vagy anyagi támogatás nélkül, olyan nincs, vagy maximum egy - kettő talán.

Soha nem az a célom, hogy másokat irányítsak, hanem inkább megosztom a saját tapasztalataimat. Amikor valaki arról érdeklődik, hogy mit tegyen egy bizonyos helyzetben, én mindig arra a megoldásra hívom fel a figyelmet, amit én választottam abban a szituációban. Mivel szinte biztos vagyok benne, hogy a legtöbbször én is átéltem hasonlót, így könnyen átlátom a helyzetet. Ez a képességem az, ami megkülönböztet másoktól; senki nem tudja ugyanolyan hitelességgel lemásolni, akárhonnan indult is, vagy bármilyen támogatást is kapott.

Neked mit jelent a siker?

Brandmániásként mindig is az volt a vágyam, hogy megalkossak egy saját márkát. Számomra a brand nem csupán egy név, hanem a minőség szimbóluma, amely valódi értéket képvisel. Ez az értékteremtés a siker esszenciáját jelenti számomra, és úgy érzem, ezzel valóra váltottam az álmaimat és teljesítettem a hivatásom.

Évtizedeken át hangoztattuk, hogy Magyarország víz nagyhatalom, és én ennek a hitnek a megtestesítője vagyok. A Szentkirályi ásványvíz révén pedig sikerült hazánkat a világ víztérképére felhelyeznem. Értékteremtőnek érzem magam, ugyanakkor tiszteletben tartom azokat is, akik a pénzügyi sikerért vállalkoznak. Számomra azonban ez a megközelítés kevésbé értékes. Néha kritikákat kapok emiatt, de a véleményem nem változik.

Hány órát szentelsz a munkának egy nap? Valóban szükséges, hogy minden egyes nap aktívan részt vegyél a vállalati feladatokban?

Most végre rátaláltam a saját utamra, miután a Szentkirályi projekt után még valami pluszra vágytam. Ez a folyamat némileg kényszeresnek tűnt, de sokáig töprengtem rajta, és végül megtaláltam azt a szerepvállalást, amely lehetővé tette, hogy üzleti szempontokat is érvényesítsek, miközben a karitatív tevékenységekhez való kötődésem sem szűnt meg. Ez a munka igazán jót tesz a lelkemnek; az új cégalapításokból egy kicsit visszaveszek, és csak a nagyobb céggel foglalkozom.

Három lányod és egy fiad van, akik előtt izgalmas lehetőségek és komoly felelősségek állnak. A kérdés az, hogy a cégbirodalom számukra inkább egy vonzó kihívást jelent, vagy egy súlyos terhet, amit cipelniük kell. Mennyire van már kikövezve az az ösvény, amelyen elindulhatnak? Mennyire készültek fel arra, hogy saját lábra álljanak ebben a dinamikus világban?

Egyedülálló módon formálom meg a gondolataimat: A lányaim mind különleges utakra léptek. A középső lányom vállalkozóvá vált, és most Kecskeméten vezeti a Vízangyal szalont, ahol valóban kibontakozott a tehetsége. A legidősebb lányom inkább menedzseri irányba tereli az életét; pszichológusként egy magánintézetben dolgozik, és úgy tűnik, megtalálta a helyét. A legfiatalabb lányom nemzetközi jogász szeretne lenni, és már most is kiemelkedő tanulmányi eredményei vannak középiskolásként. A kisfiam pedig még csak most kezdi felfedezni a világot, de a jövőjét ő is formálhatja, ahogy csak szeretné.

Sokan a Cápák Között című műsorban arra törekednek, hogy felfedezzék a lehetőségeket, és elérjék céljaikat, miközben sokak számára példaképként szolgálnak. Az életem során nekem is voltak olyan emberek, akiket rendkívülinek tartottam. Olyan személyek, akik inspiráltak, tanítottak, vagy éppen a nehéz pillanatokban nyújtottak támaszt. Te kire nézel fel, és ki az, akitől szívesen kérdezel meg dolgokat, amikor a saját utadat keresed?

Az édesapám volt az, akit mélyen tiszteltem, de sajnos 2007-ben elvesztettem. Nagyon becsültem benne, hogy amikor már nem értette az új világ üzleti dinamikáját, akkor készséggel hátralépett. Most én is hasonló helyzetben vagyok. Ennek köszönhetően folyamatosan fejlődöm, és komoly energiát fektetek az AI világába való befektetésbe. Őszintén szólva, lehet, hogy nagyképűen hangzik, de ritkán kérdezek meg másokat tanácsért. Vannak emberek, akire felnézek, és akiket tisztelek, mert valódi értéket teremtettek vagy hoztak létre.

Mi kapcsol ki, amikor elengednéd a gondolataidat?

Az utóbbi időben egyre inkább a meditáció felé fordulok. Felfedeztem, hogy reggel, az alvás és az ébredés közötti határvonalon egy különös, lebegő tér létezik, ahol igyekszem minél több időt eltölteni. Ez az állapot hihetetlenül hatékonyan segít a stressz levezetésében, és rendkívül pihentető. Ezt a módszert egyébként már a dzsúdó edzéseken is tanították nekünk, amikor napi tizenkét órát edzettünk. Akkoriban elengedhetetlen volt, hogy ebéd után, a délutáni edzés előtt, mindössze fél óra alatt úgy regenerálódjunk, mintha legalább nyolc órát aludtunk volna. Emellett sok időt töltök sportolással is: lovaglok és teniszezek, ami szintén hozzájárul a mentális és fizikai jólétemhez.

Van valami a bakancslistádon?

Nincs semmi. Nem akarok már bizonyítani. Se másoknak, se magamnak. Amit elértem, annak a know-how-jával segítek vállalkozásoknak, hogy nagyobbak legyenek. És tanítani akarok, mert az örömöt okoz. .