Danko Pellegrinitől azt követelik, hogy vonja vissza a mentőállomásra vonatkozó közbeszerzést.


Az SNS szombaton egy nyilvános sajtóközlemény keretében arra figyelmeztette Pellegrinit, hogy sürgős lépésekre van szükség az egészségügy védelme érdekében. "A konszolidáció kihívásokkal teli időszakában elfogadhatatlan, hogy titkos pályázati eljárás keretében döntsünk a mentőautók beszerzéséről, különösen, ha ennyire jelentős, 1,3 milliárd eurós összeg forog kockán."

Figyelemre méltó, hogy nem csupán a nemzeti párt fejezi ki elégedetlenségét az egészségügyi minisztérium működésével kapcsolatban. Egy hete az Orvosszakszervezet (LOZ) is nyílt levelet küldött az elnöknek ebben az ügyben, hiszen az orvosi közösség is aggasztónak találja, hogy a tárca titkos módon kívánja lebonyolítani a közbeszerzéseket.

Az SNS álláspontja szerint Pellegrini, mint a Hlas tiszteletbeli elnöke, teljes mértékben felelős a korábban leváltott egészségügyi miniszter, Zuzana Dolinková, valamint utódja, Kamil Šaško kinevezéséért. A párt véleménye szerint az elnök kezében összpontosul a közbeszerzés jövője.

Pellegrini szerint Danko csak politikai játszmákat űz a hasonló kijelentésekkel és a választóknál szeretne jópontokat szerezni. Az államfő úgy véli, hogy teljesen egyértelmű, nem tartozik a hatáskörébe a közbeszerzési pályázatok visszavonása - az a miniszterek és a kormány kezében van. Patrícia Macíková, az elnöki iroda szóvivője szerint mindezzel Danko is tisztában van és biztosan nem tetszene neki, ha Pellegrini az SNS vezetése alatt álló tárcák ügyeibe avatkozna be hasonló módon.

A Hlas párt is reagált a felhívásra egy sajtóközlemény formájában, hangsúlyozva, hogy a közbeszerzések irányítása Kamil Šaško felelősségi körébe tartozik. Ezen kívül arra is felhívták a figyelmet, hogy Andrej Dankónak a "hazugságaival és primitív politikai populizmusával" a párt vezetéséhez kellene fordulnia.

A mentőállomások üzemeltetésével kapcsolatos pályázat hat évre szól, 2031-ig bízzák meg a feladattal a pályázat győzteseit. A pályázati keret szlovákiai viszonylatban óriási, ugyanis 344 földi és hét helikopteres állomás is üzemeltetőre vár, ráadásul már augusztusban lejárnak az érvényes engedélyek. Ahogy arra lapunk egyik korábbi cikkje is emlékeztetett, 2019-ben szintén problémásnak bizonyult a közbeszerzés. Az elbírálással foglalkozó Egészségügyi Felügyeleti Hivatalt (ÚDZS) összeférhetetlenséggel vádolták meg, Tomáš Haško igazgatót pedig menesztették. Az egészségügyi tárca ugyanakkor öt évvel később sem tesz sokat azért, hogy átláthatóvá váljon, kik pályáznak és kapnak üzemeltetési engedélyt.

Related posts