Egy váratlan költség jelentős problémát jelenthet Szlovákiában a háztartások körülbelül felének.


Szlovákiában a gyermekes családok 51%-a kénytelen egyik hónapról a másikra megélni, míg a gyermektelen párok esetében ez az arány 37%-ra tehető.

Bár a gyermektelenek havi kiadásai általában rugalmasabbak, a felhalmozott pénzügyi tartalékaik és befektetéseik terén szinte ugyanannyi kihívással néznek szembe, mint a gyermekes családok. Ezt a megállapítást a 365.bank megrendelésére készült kutatás mutatta meg, amelyet az STVR elemzett.

A legfrissebb felmérés alapján a gyermekes családok 56%-ának nehézséget okoz a spórolás, míg a gyermektelen párok körében ez az arány 45%-ra tehető.

Bár a gyermektelenek általában kevesebb anyagi terhet hordanak, ez mégsem látszik meg a pénzügyi helyzetük javulásában. A gyermekes szülők körében a befektetésekkel, tehát a pénzük értékének növelésével mindössze 36% foglalkozik, míg a gyermektelenek esetében ez az arány 39% -ra emelkedik.

Linda Gáliková, a bank PR- és kommunikációs vezetője úgy véli, hogy a gyermektelen párok hajlamosabbak az anyagi forrásaikat saját szórakozásukra költeni, míg a szülők általában a gyermekeik jövőjébe fektetnek. Egy friss kutatás eredményei azt is megmutatták, hogy a gyermektelen válaszadók 60%-a engedhet meg magának luxuscikkeket, míg ez a szám a gyermekes szülők körében csupán 44% -ra tehető.

A gyermektelen emberek gyakrabban ismerik be, hogy sok esetben olyan kiadásokra fordítanak pénzt, amelyekre valójában nem is lenne szükségük.

Related posts