Egy átlagos hétfő a MÁV berkein belül: a felsővezeték megszakadása és egy baleset következtében leállt a székesfehérvári és az újszászi vasútvonal.

Nem indul zökkenőmentesen ez a hét sem a MÁV-nál. A Mávinform tájékoztatása szerint ugyanis Rákoshegy és Maglód között felsővezeték-szakadás miatt kora estig nem lehetséges a közlekedés. Ezért hosszabb menetidőre, pótlóbuszokra, kerülő útvonalon közlekedő távolsági és kimaradó elővárosi járatokra kell számítani. A MÁV a Budapest és Szolnok között, illetve a Szolnokon túli utazásokhoz a ceglédi vonalat ajánlja.
Azonban nem ez az egyetlen kihívás hétfőn, amivel meg kell küzdenie a MÁV-nak. Gárdony és Székesfehérvár között délelőtt ugyanis baleset történt, így a vonatok csak egy vágányon tudnak közlekedni. Ez pedig hosszabb menetidőt és kimaradó járatokat von maga után.
Nem éppen a legegyszerűbb helyzetben vannak azok, akik a Balatonhoz szeretnének eljutni, mivel a Tópart IC vonatok helyett csak pótlóbuszok állnak rendelkezésre. A Déli pályaudvarról 11:35-kor útnak indult IC 844-es járat, amely Nagykanizsára tartott, sajnos késés miatt csupán Balatonszentgyörgyig közlekedik, ahonnan a további utazásról pótlóbuszok gondoskodnak.
A Nagykanizsáról 15:14-kor elinduló Tópart InterCity (IC 843) csak Balatonszentgyörgytől folytatja az útját. A vonat utasainak Nagykanizsa és Balatonszentgyörgy között pótlóbusszal kell megtenniük a távolságot.