Ez az előadás sokak számára kihívást jelent majd, hiszen a nők ellen elkövetett háborús erőszak nem csupán a nőket érinti, hanem a férfiak lelkére és pszichéjére is mély hatással van.

Levko Esztella: - Zsuzsával már másodszor dolgozunk együtt a színház világában, ami igazán különleges számunkra. Két évvel ezelőtt debütált a Pass Andrea által rendezett Férjem című előadás, amely a balkáni kortárs írónő, Rumena Buzsarovszka novelláit hozta el a nézők elé (erről a Visszhang hasábjain is olvashattak - a szerk.). Már akkor, a közös munkánk során megfogalmazódott bennünk, hogy szeretnénk folytatni ezt a kreatív együttműködést. Tavaly, Budapest 150 éves évfordulójának alkalmából úgy döntöttünk, hogy érdemes színpadon is megemlékezni erről a jeles eseményről. Így hát alaposan belemerültünk a főváros történetébe, és felfedeztük két ikonikus nő sorsát, akiknek története mélyen összefonódik Budapest múltjával.

Az előadás központi inspirációját Kunt Gergely Kipontozva című könyve adta, amelyben három, a II. világháborúban megerőszakolt magyar nő naplóját dolgozta fel.

Szerettük volna egy új színésznőt bevonni a produkcióba, és mivel már mindketten dolgoztunk Laurával, ő lett a választásunk. Ami a történet személyes vonatkozásait illeti, én Kárpátalján, Ukrajnában láttam meg a napvilágot, és a mai napig élnek ott rokonaim. Bár közvetlenül nem éltem át a háború szörnyűségeit, mélyen átérzem az emberi szenvedést és a háború által okozott rombolást. A jelenlegi helyzet különösen égetővé és lényegessé teszi, hogy reflektáljunk a háború mechanizmusaira és a kollektív traumákra. Ezek a női hangok, amelyek nyolcvan évvel ezelőtt születtek, most a legjobb pillanatban bukkannak fel és szólalnak meg.

Száger Zsuzsanna: A téma, amelyet az előadás során körbejárunk, rendkívül komplex és érzékeny. Nehezen találom a megfelelő szavakat, hogy kifejezzem magam, nem azért, mert személyesen érintett lennék, hanem mert – mint nő, mint anya, mint ember – úgy érzem, hogy bármilyen megfogalmazás csupán üres frázis marad, amikor a nők ellen elkövetett háborús erőszakról van szó. Jelenleg is egy világégés tanúi vagyunk, de ennek valódi mibenléte, a benne való részvétel, és az, hogy ki hogyan reagálna egy ilyen szörnyűségre, teljesen elképzelhetetlen számunkra. Ki az, aki képes lenne elviselni a történtek súlyát, és ki az, aki végleg összeroppanna az ilyen borzalmak terhe alatt?

Az előadás keretében két rendkívüli nő naplófeljegyzéseit ismerhetjük meg, akik sajátos módon küzdöttek meg életük nehézségeivel és traumáival. Az ő történeteik nem csupán a túlélésről szólnak, hanem arról is, hogyan alakították át fájdalmukat kreatív energiává. Különösen Polcz Alaine munkássága érdemel említést, hiszen ő is merített ezekből a tapasztalatokból, és gazdagította velük saját írói világát.

Ami számomra igazán megragadó ebben a helyzetben, az a mód, ahogyan az emberek a háború borzalmait távolságtartással szemlélik, és mégis képesek voltak folytatni az életüket a konfliktus után. A háborús agresszió nem csupán egy-egy nemzetet sújt, hanem az egész emberi közösséget megsebzi, és a szenvedés nemcsak a nőket érinti. Ma olvastam, hogy számos fiatal önkéntes csatlakozik az orosz hadsereghez, és mivel van egy fiam, ez a hír különösen mélyen érintett.

Félve figyelem, ahogy a 18-20 éves fiatalokat a háború szörnyű valóságába vetik. Milyen élményekkel gazdagodnak, milyen traumák formálják őket az úton? Mi késztetheti őket arra, hogy a győztesek brutalitásával szembesüljenek, és akár a nők legszemélyesebb területeibe is beavatkozzanak? Milyen belső harcok zajlanak bennük, miközben a kegyetlenségek világában próbálnak eligibilisen navigálni?

Nőként rendkívül fájdalmas belegondolni abba, mit élnek át azok az asszonyok és lányok, akiknek a sorsa gyakran tragédiákkal terhelt. Az érzések, amelyek ilyenkor felmerülnek, vegyesek és zavarosak; a válaszok sokszor elérhetetlennek tűnnek. Ha a hírek áradatát folyamatosan kapjuk, attól tartok, hogy a szívünket eltompítja a sok fájdalom, és a részvét érzése egyre inkább eltűnik a mindennapjainkból. A közömbösség fenyegetése mindannyiunkat érinti, és ez különösen aggasztó.

Döbrösi Laura megfogalmazásában jól kirajzolódik a társadalmi problémák mélysége, amelyeket nem dolgozunk fel eléggé. Az elnyomott történetek, amelyek bennünket fogva tartanak, szép lassan erjednek, míg végül valami botrány felüti a fejét, és akkor robbannak ki igazán. Ezt a belső feszültséget mindannyian mélyen eltemetjük a lelkünkben, ezért is rendkívül fontos, hogy bármikor, bármilyen intenzitással merjünk beszélni róluk. Az előadásunk célja, hogy ne a borzalmakat hangsúlyozzuk, hanem a háborúban élők mindennapi életének árnyalataira irányítsuk a figyelmet. Manapság a világ különböző pontjain számos fegyveres konfliktus zajlik, ami az elmúlt évszázadban példa nélküli mértékű. Rengeteg ember kényszerül arra, hogy a háborúk közepette élje a mindennapjait, ami egy egészen más életforma. Mivel békeidőben születtem, számomra ez távoli és nehezen felfogható, de amikor dokumentarista művészi alkotásokat nézek vagy készítek, az valóban elgondolkodtat, megérint, és empátiát ébreszt bennem az elnyomottak iránt. Tudatában vagyok annak, hogy sokak számára nehéz lesz hallgatni vagy nézni ezeket a történeteket, de elengedhetetlen, hogy megismerjük őket. Reméljük, hogy a megértés nemcsak a múlt fájdalmait oldja fel, hanem védi a jövő lehetséges áldozatait is.

Ezek az anyáink, nagyanyáink és dédanyáink életének megörökített pillanatai. Az általuk megélt élmények mélyen gyökereznek a lelkünkben. Néha el sem tudom képzelni, hogy a férfiak esetleg az apáik és nagyapáik terheivel élnek, amelyeket ők is magukkal cipelnek, mintha azok a sejtjeikben lennének jelen.

Ez pedig, ha lehet fokozni az iszonyatot, még rosszabb. Gardenö Klaudia, a rendezőnk énekes és nagybőgőn játszó zenész is. Fontos számára a zenei szövet a színpadon, illetve a három nő mellé akart egy tömeget láttatni, ami reprezentálja a többi nőt, férfit, katonát - azoknak az embereknek a történetét, akik a háborúban élnek. Őket jeleníti meg a Soharóza kórus, a zene pedig afelé tereli a nézőt, hogy befogadhassa az általunk elmondottakat.