A jelentés szerint a Hamász terroristái borzalmas kegyetlenséggel bántak a túszokkal, akiket fához kötöztek, és helyenként megcsonkították őket. Az elkövetett nemi erőszakok válogatott módon, szisztematikusan történtek, ami a helyzet felfoghatatlan brutal


Egy alapos nyomozás során kiderült, hogy 2023. október 7-én, a háború kitörésének napján, a Hamász terroristái brutális módon megerőszakolták az első túszokat – számolt be róla az Israel Hayom. A palesztin iszlamista terrorszervezet fogságában lévő áldozatok és szemtanúk részletes vallomásai nyilvánosságra kerültek, amelyek rávilágítanak arra, hogy a szexuális zaklatást a terroristák taktikai eszközként használták fel.

A tizenöt túlélő által elmondottakat tartalmazó és közzétett jelentés azért is számít mérföldkőnek a terroristák által elkövetett kegyetlenkedések felderítésével kapcsolatban, mivel korábban a kiszabadított túszok közül csak egyetlen áldozat beszélt nyíltan a fogságában elszenvedett megrázkódtatásáról. Az ENSZ által támogatott, izraeli-brit kezdeményezésre alakult, jogi és szexuális szakértőkből álló Dinash projekt csapata - amely a bibliai próféta és pátriárka, Jákob egyetlen lányáról, Dináról kapta a nevét, "a tagadás, a félretájékoztatás és a globális hallgatás elleni küzdelem" jegyében jött létre - arra a következtetésre jutott, hogy

A jelentésben az is olvasható, hogy a nemi erőszak és a csoportos nemi erőszak több különböző helyszínen zajlott, legalább hat helyszínen. Sajnos a legtöbb áldozatot vagy meggyilkolták, vagy annyira súlyos traumát szenvedtek el, hogy képtelenek beszélni a róluk történt borzalmakról. A dokumentum 15 gázai túsz visszatéréséről, egy a Nova zenei fesztiválon átélt nemi erőszak kísérletének túlélőjéről, valamint 17 olyan személyről készült interjúra támaszkodik, akik tanúi voltak a támadásoknak vagy információval rendelkeztek róluk. Emellett a jelentésben helyet kaptak a traumatizált túlélőkkel foglalkozó terapeuták véleményei is – számol be az Israel Hayom.

"Egyértelmű mintázatok rajzolódtak ki a szexuális erőszak elkövetésének módjában" - írják a jelentésben, amelyben horrorisztikus részletességgel írnak arról, hogy sok esetben az áldozatokra, akik közül többeket kivégzésük után találtak meg, részben vagy teljesen meztelenül, esetleg fákhoz vagy oszlopokhoz kötözve bukkantak rá, és tetten érhetők voltak a csoportos nemi erőszakra és a nemi szerv csonkítására vonatkozó bizonyítékok.

A dokumentáció az október 7-i támadás kulcsfontosságú helyszínein és eseményein zajló történéseket részletesen vizsgálja.

A szexuális erőszak a fogság alatt továbbra is jelen volt, sokan, akik hazatértek, arról számoltak be, hogy kényszerítették őket meztelenre vetkőzni, valamint fizikai és verbális zaklatásnak voltak kitéve. A jelentés szerint szexuális zaklatásról és kényszerházassággal való fenyegetésről is beszéltek. A jelentéstevők hangsúlyozzák, hogy a küldetés célja...

Azok, akik korábban tagadták a szexuális zaklatásokról szóló vádakat, gyakran hivatkoztak arra, hogy ezek csupán az izraeli kormány propagandájának részét képezik, amelyet a háború igazolására használnak. A Dinash projekt célja, hogy alaposan megcáfolja ezeket az állításokat, és ennek keretében készült el a jelentés. A teljes dokumentumra kedden lehet majd rálátni, amely várhatóan új megvilágításba helyezi a témát.

Related posts