**Hajós Újévi Köszöntő: A Hullámok Üzenete** Kedves Barátaink! Ahogy az óév búcsúzik és az új év hajnalán a nap első sugarai megcsillannak a víz tükrén, szeretnénk megosztani veletek szívből jövő jókívánságainkat! Az új év mindig új lehetőségeket tartog

Kívánunk egy igazán boldog és sikeres új évet! Szilveszterkor gyakran látunk gyönyörű karácsonyi képeket a honlapokon és internetes magazinokban, mint a jókívánságok megjelenési formáját. De miért ne tennénk ezt még tartalmasabbá? Hiszen a hajózás és a vitorlázás egy olyan sokrétű tevékenység, amely számos izgalmas történetet és élményt rejt magában. (Ráadásul a címkép is tökéletesen illusztrálja ezt a varázslatos világot...)

Zajlik a 10. Vendée Globe. Egy ilyen szóló földkerülő számtalan érdekes helyzetet hoz, amelyekben vizsgázniuk kell a résztvevőknek. Van, akinek sikerül, és akad, akinek nem. Persze tudjuk, hogy ők éppen egy olyan kemény kihívást vállaltak fel, aminek a legtöbben a közelébe se mennénk, ha lenne rá lehetőségünk akkor sem. Ám, a példájuk felemelő lehet, és nem utolsó sorban a legegyszerűbb hétköznapi élethelyzeteinkre vetítve tanulságos is.

Szívesen átfogalmazom a szöveget! Íme egy egyedi változat: "Valójában csak egy részletet ültettem át Pip Hare könyvéből, amelyet az előző Vendée Globe verseny tapasztalatai ihlettek. Ez nem csupán egy hajós kaland vagy vitorlás verseny, hanem annál sokkal gazdagabb élmény."

A lenti idézet segítségével 2025-re olyan reális célokat tűzünk ki, amelyek sikeres végrehajtásával elkerülhetjük a felesleges párhuzamokat, miközben rengeteg örömteli pillanatot és katarzist élhetünk át. Kívánunk mindenkinek boldogságot és elégedettséget az úton!

Rendben, emberek, most egy pillanatra leteszem a maszkot, és őszintén bevallom, hogy mélyen a rosszkedv tengerében úszom. Igen, jól hallottátok... a ti kedves Napsugaratok most éppen egy borongós, sötét felhő alatt rejtőzik.

Már végleg búcsút intettem a doldrumszoknak. Teljes mértékben elegem van a zavaros, lötyögő hullámokból, a vitorlák fáradt csattogásából, a zajból, ahogy a csigák folyamatosan dörömbölnek, míg az autopilot kétségbeesetten próbálja kitalálni, merre is kellene haladni. A forróságban izzadva küzdök, majd hirtelen rám zúdul egy viharos felhőszakadás. Befejezem a vitorlák cseréjét, de alig két perc múlva már újra meg kell húznom őket.

Unom a végtelen ki-be mászást a motortérből, hogy elengedjem a kílt, majd felbillentsem, újra eldobjam, és már húzzam is vissza. És legfőképpen, ha már mindennel végeztem, és végre leteszem a fejem, akkor a hajó lelassul, vagy a szél vált irányt, és nekem újra fel kell kelnem. Elég... végeztem!

A valóság az, hogy az elmúlt 48 órában nem aludtam, nem ittam, és az étkezéseim is elmaradtak, ennek következményeként pedig úgy érzem magam, mint aki egy zombi világban bolyong. Türelmetlen vagyok, és sajnálom magam, a könnyeim pedig bármikor készen állnak, hogy utat találjanak. Ma reggel, amikor egy váratlan hullám kiöntötte a teámat, hirtelen azon kaptam magam, hogy a felhőhöz kiáltok. "Takarodj innen, menj el, és ha már így állunk, inkább tedd tönkre valaki más napját!" (A finomabb lelkek kedvéért most kicsit enyhítettem a szavaimon a valós helyzethez képest.)

Az utolsó két napban egyetlen csendes pillanat sem akadt, és az energiám, valamint az akaraterőm fokozatosan elpárolgott. Végül ott találtam magam a kokpitban, ahol az ég felé kiáltottam, mintha csak a világ minden feszültsége a hangomban remegett volna.

Persze közben tudom, hogy ez csak átmeneti állapot, és ezért elviselhető. Valójában most, hogy leültem mindezt leírni, máris elviselhetőbb. Ez lehetővé teszi, hogy felülemelkedjek a burokba zárt kis világomon, és tudatosítsam magamban, hogy minden jobbnak tűnik majd egy kis evés, ivás és némi szunya után. Akkor is van remény, ha éppen a távolból érkezik egy újabb aljas kis hullám, amibe úgy zuhan bele a hajóm, hogy minden porcikája belereszket.

Valami titokzatos erő formálta ezeket a kegyetlenül meredek hegyeket, amelyek szinte rám zúdulnak. Az irányuk alapján szinte biztos, hogy a délkeleti passzátszelek kelletik életüket. Így hát valószínű, hogy nem vagyunk túl távol a szél zúgásától.

Morcos vagyok, mert versenyben vagyok, és valami igazán különlegeset értem el. Az első héten, a kemény munkám és a váratlan erőfeszítéseim révén, meglepően az élmezőnyben találom magam. Minden egyes mérföldért megküzdöttem, és igazságtalanság lenne, ha mindezt elveszíteném csupán azért, mert egy szélcsendes, felhős időjárás miatt megrekedtem ebben a vízi káoszban. Ezért hát folytatom a harcot minden egyes mérföldért, tudva, hogy amikor végre átlépek ennek az egyenlítői pokolnak a határán, a világom hirtelen sokkal szebbnek fog tűnni, és a vidám, pozitív énem bosszúsan, de lelkesen visszaveszi az irányítást a hajóban.

Vitorlás életem során ezeknek a rövid kényszermegállóknak a kezelése mindig is kihívást jelentett. Éppen csak itt, ezen a versenyen, a pályán, nehéz nem összehasonlítani a helyzetemet a többiekével, a szélcsendes lavórba ragadva látni a vergődésem eredménytelenségét az ő sebességükhöz és előrejutásukhoz képest.

Pedig valójában értelmetlen a teljesítményemet olyanokhoz mérnem, akik több száz mérföldre tőlem és egymástól is teljesen eltérő körülmények között hajóznak. Ugyanez elmondható sok élethelyzetről: amit teszünk, folyamatosan összehasonlítjuk másokkal, akik teljesen eltérő helyzetben vannak.

A Vendée Globe során folyamatos kihívásokkal néztem szembe, hiszen a célvonal, amely több ezer mérföldre és hónapokra volt tőlem, mindig ott lebegett a távolban. Tudtam, hogy az út nem fog egyenletesen haladni a vágyott végcél felé, ezért muszáj voltam megtalálni a módját annak, hogy a visszahúzó tényezők, legyen szó akár időjárásról, akár egyéb problémákról, ne okozzanak túl nagy fájdalmat. Így hát reális, rövidtávú célokat tűzök ki, amelyek ütősek, de mégis elérhetőek, és amelyek relevánsak a versenypályán elfoglalt helyzetemhez képest. Ez a megközelítés segít abban, hogy megőrizzem a motivációmat és a fókuszomat, miközben folytatom az utamat a cél felé.

Az előrehaladásomat a mellettem elhaladó hajók sebességéhez viszonyítva tudom mérni, de a lehetőségeimet mindig a saját körülményeimre kell alapoznom. Soha nem szabad hagynom, hogy az ellenfeleim előrehaladása a fejembe szálljon. Már kialakítottam egy saját módszert ennek kezelésére: egy strukturált megközelítést, amely akkor kezdett formálódni, amikor az időjárás-előrejelzésekben található változó adatokat kezdtem megérteni. Most csupán annyit kell tennem, hogy ezt a gondolkodásmódot adaptálom, így a versenyem minden aspektusára alkalmazhatom a gyakorlati és mentális stratégiáimat.