Súlyos sérüléseket szenvedett el a csecsemő, akit saját édesanyja bántalmazott egy dunántúli településen.

A Vas Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki a vád szerint 2024 áprilisában, a két hetes gyermekét brutálisan bántalmazta. A nő dühét a csecsemő sírása váltotta ki, ennek következtében legalább három alkalommal megrázta a kisbabát, ami súlyos fejmozgásokat eredményezett. A vádlott emellett többször is befogta a síró gyermek száját, és pelenkázás közben erősen leszorította a lábát. Az esetek között szerepelt, hogy a csecsemőt erővel bedobta a kiságyba, és a fejét a matracba nyomta. A Vas Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint az ügy rendkívül súlyos és megdöbbentő.
A kisebb sérülések mellett a kiskorú sértett koponyájában a rázások következtében bevérzések keletkeztek, ami az ún. megrázott csecsemő szindróma következménye. Ennek következtében a gyermek életveszélyes állapotba került és maradandó neurológiai károsodást szenvedett. Azonban a súlyosabb szövődmények elkerülését az tette lehetővé, hogy a vádlott időben orvoshoz vitte a gyermeket, ahol gyors és szakszerű orvosi ellátásban részesült - számolt be róla a Vaol.