Majka végre meghozta azt a sorsfordító döntést, amelyre az elmúlt hetek viharos eseményei után elkerülhetetlenül szükség volt.


Kép: Majka hivatalos Facebook profilja

Bár Majka úgy reagált, hogy ez csak egy geg, és egyébként is vihar a biliben, már a következő koncertjén is változtatott a jeleneten, hiszen a táncosa egy banánnal "lőtte le", ráadásul az énekes nem terült el "holtan", mint korábban, hanem eljátszotta, hogy őt nem lehet megölni, nem fognak rajta a "golyók". Most pedig úgy tűnik, végleg kikerült a nyilvános kivégzés a műsorból - amiatt nem különösebben kritizálták Majkát, hogy írt egy kormánykritikus dalt, ám amiatt sokan, hogy ezt a jelenetet előadta, pláne azután, hogy nem is olyan rég valódi merényletet kíséreltek meg Donald Trump amerikai elnök és Robert Fico szlovák kormányfő ellen.

Több hírportál egyébként úgy számol be a Strand Fesztiválos koncertjéről, hogy Majka meglepetésként kétszer is előadta a Csurran, cseppen című dalt, ám valójában a teljes fesztiválszezonban így tesz - bár bevallottan sok pénzt keres ennek köszönhetően, azért mégiscsak meglepő, hogy egy ilyen jelentős slágerlistával rendelkező előadó a 75-80 perces koncerten kétszer játssza el ugyanazt, hiszen ez inkább az egyslágeres énekesekre jellemző. Az is minden koncertjén elhangzik, hogy azt kéri a rajongóitól - nagyon helyesen -, jövőre mindenképpen menjenek el szavazni, ám ehhez nem fűz egyéb megjegyzést, hogy kire igen vagy kire ne.

Majka koncertjén valóban fergeteges hangulat uralkodott, és a tömeg létszáma elképesztő volt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az egy évvel ezelőtti nyilatkozata mostanra eléggé megkopott: tavaly a Strandon azt mondta, hogy az igazi probléma az országban a pénzhiány, és sok magyar ember számára ez a fajta szórakozás már nem elérhető az alacsony keresetek miatt.

Related posts