Hírek érkeztek arról, hogy hamarosan bemutatkozhat a KAP legújabb egyszerűsítési csomagja, amely várhatóan napokon belül elérhetővé válik - tájékoztat az Agro Napló.


Jövő héten érkezik egy új egyszerűsítési csomag a Közös Agrárpolitikához, amely az uniós termelők adminisztrációs terhein hivatott könnyíteni - derült ki az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI) háttérbeszélgetésén Brüsszelben, amelyen az Agrárszektor is részt vett. A főigazgatóság tisztviselői elmondták, hogy ősszel egy újabb egyszerűsítési csomag várható, illetve beszéltek arról is, hogy az év második felében fogják bemutatni a generációváltás elősegítését célzó új stratégiát. A szakértők emellett beszéltek a területalapú támogatásokkal és a földpiacokkal kapcsolatos tervekről is.

Februárban az Agrárszektor hírt adott arról, hogy az Európai Bizottság hivatalosan megalapította az Európai Mezőgazdasági és Élelmiszerügyi Tanácsot (EBAF), amelyet Christophe Hansen biztos vezet. A DG AGRI képviselői a brüsszeli rendezvény keretében kiemelték, hogy az új tanács egyik fő célja, hogy a gazdák számára erősebb pozíciókat biztosítson az értékláncban. Továbbá, a tervek között szerepel a gazdák adminisztratív terheinek csökkentése és a generációváltás támogatása is, amelyre fokozott figyelmet kívánnak fordítani. Az új biztos a mandátuma alatt bejárja az összes uniós tagállamot, hogy közvetlen tapasztalatokat gyűjtsön az uniós mezőgazdaság aktuális helyzetéről, kihívásairól és lehetőségeiről.

A DG AGRI szakemberei a találkozón felfedték, hogy a következő héten egy új, egyszerűsítési csomag kerül bemutatásra, mely az uniós Közös Agrárpolitika keretein belül a bürokratikus terhek csökkentésére irányul. Az idei évben, különösen az EU-szerte tapasztalt gazdatüntetések hatására, már bevezetésre került egy hasonló intézkedés, de az nem bizonyult elegendőnek. A Bizottság a közeljövőben további könnyítéseket tervez, amelyek célja a kisebb termelők és vállalkozások helyzetének javítása, valamint az uniós forrásokhoz való könnyebb hozzáférés biztosítása a versenyképességük fokozása érdekében. Ezen kívül a mezőgazdasági-élelmiszeripari ágazaton túli kezdeményezések is várhatóak, amelyek szintén jelentős hatással lesznek az ágazatra. Kiemelt figyelem fog irányulni az ágazat ellenállóképességének fokozására, a vízmegtartás és vízfelhasználás javítására, továbbá az új biodiverzitási stratégia bevezetésére is számíthatunk az év során. A szakemberek, egy újságírói kérdésre válaszolva, jelezték, hogy nem terveznek uniós szinten beavatkozást a földpiac területén, de céljuk a folyamatok átláthatóságának növelése, ezért egy megfigyelői szolgálat létrehozásán is dolgoznak.

Az év második felében egy újabb egyszerűsítési csomag várható a KAP keretein belül, amely a jogi folyamatok megkönnyítésére összpontosít.

A beszélgetésen szó esett arról is, hogy az új Bizottság szeretné "párbeszédközpontúbbá" tenni a döntéshozatalt, és a klasszikus kapcsolati hálózatok mellett a civil kapcsolati hálókra is építeni szeretnének. A Bizottságnak az idei évre már teljes riportja van a 27 tagállamról a Stratégiai tervek végrehajtását illetően, amelynek az értékelését a napokban fogják publikálni. Ennek kapcsán az is elhangzott, hogy az EB érzi, hogy a stratégiai tervekben lefektetett szabályozás túl szigorú volt, ezért megnézik, hogyan lehetne egyes korábbi kötelezettségeket egyedi vállalássá formálni.

Az Európai Bizottság nem tervezi a területalapú támogatások kivezetését, és nem szeretnének átállni a teljesen jövedelemalapú támogatásra

- hangzott el a háttérbeszélgetés során.

A szakértők rámutattak, hogy megkezdődött az új költségvetési ciklus előkészítése, amelynek középpontjában a generációváltás kérdése áll. Az EU-s mezőgazdasági közösség elöregedése komoly kihívást jelent, hiszen a statisztikák szerint 2020-ban az európai gazdák átlagéletkora 56 év volt. Különösen aggasztó, hogy a 40 év alatti fiatal gazdák aránya az elmúlt évtizedben 28%-ról mindössze 12%-ra csökkent. A Bizottság ezért 2025 őszére tervez egy új stratégiai terv bemutatását, amely szorosan összefonódik az uniós finanszírozással és a Közös Agrárpolitikával. A terv fő célja, hogy elősegítse a fiatalok hozzáférését a földhöz, finanszírozáshoz, tudáshoz és hitelhez, valamint vonzóbbá tegye a mezőgazdasági pályát. A következő időszakban körülbelül 377 ezer fiatal gazda elérését célozzák, és ehhez mintegy 8,5 milliárd eurót kívánnak biztosítani.

A döntéshozók azt szeretnék elérni, hogy a gazdák több lábon álljanak: legyen több bevételi forrásuk, alkalmazzanak új technológiákat, legyenek kevésbé érzékenyek a mezőgazdaság jövedelmezőségét befolyásoló hatásokra. A cél, hogy a gazdák ne csak növénytermesztők és/vagy állattenyésztők legyenek, hanem vállalkozók is, akik a tevékenységük során egyre diverzebbek lesznek. Az ősszel megjelenő generációváltási stratégia alapján a tagállamoknak kell eldönteniük, mennyi fiatal gazdát akarnak támogatni, de a közvetlen támogatások legalább 3%-át erre kell majd költeniük.

Related posts