A berkenyei Panorámakert egy varázslatos hely, ahol a természet szépsége és a lenyűgöző kilátás találkozik. E kert nem csupán a növények sokszínűségéről híres, hanem arról is, hogy a látogatók számára egyedi élményeket kínál. A panorámás kilátópontok lehe

A berkenyei Panorámakert - ahogy a neve is sugallja - olyan lélegzetelállító kilátást kínál, hogy az ideérkezők hosszú perceken át képtelenek elfordítani a tekintetüket. A magaslatról körbenézve a Börzsöny impozáns hegyei és a kelet felé elnyúló Cserhát dombjai határozzák meg a látképet. A távolban jól kivehető Nógrád vára, míg a lábainknál elterül Berkenye, ez a bájos kis falu. A környék híres bogyós gyümölcsök termeléséről, és tavasszal a virágzó vérszilvák káprázatos látványáról. Bármikor is lépünk be a sváb hagyományokat őrző falu éttermébe, biztosak lehetünk benne, hogy az étlapon mindig szerepel a gőzgombóc, a helyi specialitás, ami sosem hagy cserben minket.

Meredek utcán érkezünk a téveszthetetlen ház elé, hiszen már az előkert olyan különleges látványt nyújt, hogy jó darabig elidézünk ott. Megszoktuk, hogy legtöbbször a kerítés teljesen körbeveszi a kertet, a birtokot, itt viszont a bejárat környéke nyitott, hívogató.

Hegedűs Szilvia, a kert megálmodója, olyan fogadtatásban részesít, mintha régóta barátok lennénk. A kert hirtelen, szinte észrevétlenül ölel körül: otthonos, békés atmoszférájával magával ragad. A hársfa alatt ülve kávét és limonádét kortyolva gyönyörködünk a látványban. Ismerős virágok hajladoznak felénk, és mindenhol olyan csodák várnak, amelyek miatt muszáj felállnunk, elindulnunk, felfedeznünk ezt a varázslatos helyet.

Szilvi csendes szenvedéllyel, mindenféle kérdés nélkül osztja meg velünk történeteit, habár azt ígérte, hogy a kert fogja elmondani a magáét. Mi pedig figyelmesen hallgatjuk az ő kertmeséjét, és kíváncsian várom, mivel gazdagítja majd a kert, amikor eljön az ő ideje a mesélésre.

Ha kertet tervezel magadnak, előbb meg kell élned benne minden évszakot.

Ez nem csupán tanács, hanem egy személyes tapasztalat. A Börzsöny hegysége elnyeli az esőcseppeket, a dombtetőn pedig állandóan fúj a szél – néha viharos erővel –, így a fák is meghajolnak a zúgás alatt. Ez a kert nem álomképek szüleménye; egykor szántóföld és kaszáló terült el itt. A talaj agyagos, szilárd, és eső után a víz csak úgy lefolyik róla, míg a szárazság hatására repedezni kezd. Csákánnyal kell megdolgozni a rögöket, hogy előbukkanjanak a titkai. De ha az ember figyelmes, észreveszi az agyag szívverését. Akkor pedig a kert is fokozatosan megszelídül, és barátságos hellyé válik.

Többször is átélheted a természet játékát. Akkor már megérted, merre rohan a szél, hol perzsel a nap, hol a föld kiszáradt, és mikor zúdul alá a víz. Hallgasd a helyiek meséit, nézd meg, melyik kertben milyen csodák bontakoznak ki. A Börzsöny elnyeli az esőt, bármennyire is gyűlnek a felhők, ide már nem érkezik egy csepp sem. Ezen a dombtetőn a szél mindig süvít, gyakran viharos erővel, és a fák görnyedten állnak, mintha a természet erejétől hajolnának.

Ez a kert még gyerekcipőben jár, de már most is sokat mesél a múltjáról: körülbelül hét éve formáljuk, alakítjuk. Valaha szántóföld és kaszáló borította ezt a területet, olyan, mint amit még néhány helyen meg lehet pillantani, agyagos és vályogos talajjal.

Az eredeti elképzelés az volt, hogy ezen a helyen téglagyárat alapítanak, hiszen az itt fellelhető alapanyag kiváló minőségűnek bizonyult! Az esőcseppek könnyedén lepergnek róla, nem képesek megülni benne. Amikor kiszárad, repedezni kezd, és a rögök kifordítása csupán csákánnyal lehetséges. Elengedhetetlen volt, hogy mélyebben megismerjem az agyag belső világát.

Az én gyökereim a Bakony szívébe nyúlnak, ezért ez a táj különösen kedves számomra. Itt azonban a föld sajátos karaktert ölt, merőben eltér a megszokottaktól. A kert varázsa a talajban rejlik; jó talajélet nélkül a növények álma is csupán illúzió marad.

Jelenleg az agyagban alig észlelhető valami. Mindenfelé zöldellő fű, sziklák, és az évelők között vastag mulcsréteg terül el. Úgy tűnik, rátaláltál a helyes megoldásra, nem igaz?

Amerre a szem ellát, zöldellő pázsit és simogató kövek fogadják a látogatót, és az évelők között vastag mulcsréteg fekszik, mint egy puha takaró. A kövek – legyenek azok terméskő, bazalttufa, kavics vagy gabion – nem csupán dekorációként állnak itt, hanem a kert múltjának élő tanúiként. Vizet irányítanak, támaszt nyújtanak, és rejtett zugokat teremtenek. A lépcsőzetes kertforma nemcsak változatossá, hanem intimitássá is varázsolja a teret. Ez a kert nem csupán a talajcseréből alakult ki, hanem a kitartó munka gyümölcse, amely a földhöz igazodik, elfogadva annak természetét, nem pedig igyekezve legyőzni azt.

A növényeket alaposan, mélyen ültettük a földbe, és igencsak sűrűn helyeztük el őket. Sokkal sűrűbben, mint ahogyan a szakirodalom javasolja. Kertészkedésben nem vagyunk profik, inkább a józan ész, a megszerzett tapasztalat és a megérzés irányít minket.

Mert ha ráhangolódik az ember a kertre, akkor a kert olykor megsúgja, hogy mit szeretne, mi legyen a következő lépés.

A gondos talajtakarás és a sűrű növényzet hatékonyan megőrzi a talaj nedvességét. A hőingás itt jelentős, így még a nyári hónapokban is tapasztalható páralecsapódás. Az öntözést érdemes tudatosan végezni, ritkábban, hogy a gyökerek minél mélyebbre ássanak! Úgy tűnik, a kert szépen kezdi megtalálni a helyét, sőt, van olyan terület, ahol már túl sok az árnyék, és a virágok egyre inkább a napfény irányába nyújtóznak!

Meg kell mondjam neked, én nem is tudom, mikor jártam utoljára ilyen pihe-puha, ennyire dús és üde zöld pázsiton. Kevés helyen látunk ilyet.

A fiúk igazán odáig vannak a pázsitért, és én is elragadtatással nézem ezt a megnyugtató zöld szőnyeget. Gyönyörűen keretezi az ágyásokat, mint egy hangsúlyos ellenpont, amely vezeti a tekintetet. Nem kis munka rejlik az ápolásában, de aki csak ránéz, az elbűvölve áll meg előtte! Ősszel vágunk bele a karbantartásába: friss levegőt adunk neki, és káliumtartalmú gyeptrágyával készítjük fel a telet, hogy minél ellenállóbb legyen a hideg hónapokban. Ekkor pótoljuk az esetlegesen megkopott foltokat is. Tudom, hogy sokan úgy vélik, a nyírt pázsit nem a legjobb megoldás, de számunkra ez a kertünk igazi luxusának számít!

A levágott fűvet ti nem zöld hulladékként kezelitek, igaz?

Nem, nem, és itt gyűlik össze a környék összes zöldhulladéka. Ezt a kifejezést nem igazán kedvelem, hiszen számunkra ez nem hulladék, hanem a talajépítés alapvető része. A levágott fű, a metszett ágak a bokrokról és fákról, a lehullott lomb, és minden egyéb komposztálható anyag mind hozzájárul a talaj megújításához.

A tavalyi évben létrehozott kísérleti parcella igazi kis kertlaboratóriummá nőtte ki magát. Itt, egy réteg kartonpapírra helyeztük el a nyesedékeket, fűt és lombot, amelyekből lassan kibontakozott a kert új termőrétege. A komposzt illata magával ragadó – benne a giliszták és a talajélet vibráló ritmusa hallatszik. A folyamat viszonylag egyszerű, de igényli a türelmet és a gondoskodást: rétegezni, keverni, és megadni az időt, hogy a természet csodás munkáját elvégezze.

A Panorámakert titokzatos rétegei mögött mindig újabb mesék várakoznak, készen arra, hogy felfedezzük őket.

Hosszú időt szántam a komposztkészítés rejtelmeinek megismerésére, hiszen elengedhetetlen, hogy átlássuk a folyamat lényegét. Sokan azért távolságtartóak a komposztálástól, mert azt hiszik, hogy ez büdös és visszataszító tevékenység. Pedig a minőségi komposzt illata igencsak vonzó, és a talajélet megjelenése egyenesen lenyűgöző! Amikor beleássuk magunkat, és ott látjuk a mozgó, zsíros gilisztákat, az különösen felemelő érzés. Ez az organikus anyag, amit mi hoztunk létre, valójában a természet csodálatos lebomlási folyamataiból származik. E folyamatokat okosan kell irányítanunk, hogy megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt. Aztán elérkezik az idő, hogy a következő lépésre összpontosítsunk: jöhet az ültetés, a dugványozás egy vastag, legalább 40 cm-es mulcsrétegbe.

A növények sűrűn benépesítették a területet, és a zsákokból érkező magok is megtették a magukét. Találkozhatunk itt vad paradicsommal és néhány szívós betolakodó virággal, de ezeket nem bánom. Idén nem vásároltam új növényeket, viszont körülbelül 1500 évelő növényt szaporítottam. Dávid fiammal együtt készítettük el a zölddugványokat, amelyek most a nagyok között fejlődnek, valamint a tanulóágyásban is helyet kaptak.

A tanulóágyás egy olyan innovatív megközelítés, amely lehetőséget biztosít a tanulásra és fejlődésre a kertészkedés és növénytermesztés világában. Ez a koncepció nem csupán a növények ápolásáról szól, hanem a tudás és tapasztalat megszerzéséről is, ahol a résztvevők gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek a földművelés, a növények gondozása és a fenntarthatóság terén. A tanulóágyások általában közösségi kertekben vagy iskolákban találhatók, ahol a tanulók aktív szerepet vállalhatnak a növények ültetésében, gondozásában és a termények betakarításában. Ezzel nemcsak a környezettudatosságot erősítik, hanem a csapatmunkát és a felelősségvállalást is fejlesztik.

A jövő szempontjából elengedhetetlen, hogy biztosított legyen a víz és egy olyan terület, ahol élelmiszert tudunk termelni. Fiam, Dávid is lelkesen részt vesz a tanulóágyás körüli tevékenységekben, ami igazán örömteli számomra.

Itt gyűlnek a dugványok, itt bontogatják szárnyaikat a szaporítások.

A kertlátogatók is kíváncsiak ezekre a folyamatokra - a kert önellátása, fenntarthatósága iránt egyre többen érdeklődnek. Itt a kert nem tanterem, hanem élő könyv, amit mindenki másként olvas.

Én is nagyon sokat tanulok azoktól, akik eljönnek hozzánk. Nemrég tudtam meg, hogy a ginkgo fácskám azért hoz annyi sarjat folyamatosan, mert ez a fa egyik stresszjelensége. Így szeretne a fa egy árnyékoló bokrot a tövéhez. Tehát érzi, hogy túl nagy a meleg, érzi, hogy nagy a szárazság, és egyfajta védekezési módot fejlesztett ki. Tehát nem eltávolítani kell ezeket a dús lombú hajtásokat, hanem hagyni, legfeljebb csinosan megfodrászolni.

A tó kialakítása is tanulás volt. Nem sablon, hanem tapasztalat formálta. A vízpart növényei - miscanthusok, nádtippan - most újra benépesítik a környéket. A koi pontyok szinte forrnak a vízben, ha valaki odalép. A tó is a kert ökoszisztémájának része: a kövek, a holt fák, a növények és a víz egyensúlyából születik.

Mi inspirálta azt az elképzelést, hogy a kert látogathatóvá váljon?

A kertet saját képzeletünk szüleményeként hoztuk létre. Olyan nyugodt menedékként képzeltük el, ahol megpihenhetünk és feltöltődhetünk, ahol a természet ölelése és a csend varázsa körülvesz minket. Ti is halljátok, hogy itt csupán a madarak éneke és a levelek lágy susogása hallatszik? Valaha volt egy kávézónk, amit kénytelenek voltunk bezárni, de a kávé és a vendéglátás iránti szenvedélyünket nem tudtuk elfelejteni.

Akkor jött az ötlet: ha nincs kávézó, olykor itt is lehetne kávét kóstolni, közben megnézni a kertet, beszélgetni, harapni egy falat sütit. A vendéglátás számomra ismerős, jól bejáratott út volt, a kertet viszont ehhez egy kicsit át kellett formálni. De nem bánom, mert a kert maga is mindig alakul. Vagy a növények költöznek odébb, vagy épp a májusi fagy teszi vissza a hajtásokat a startvonalra.

A kert sosem éri el a végső állapotát.

A rózsapavilon már a következő fejezet, félkörívben ölelik majd a rózsák, ahonnan a falu templomtornyára látni. Minden év, minden évszak új tervet, új gondolatot hoz.

Kicsit félve nyitottuk ki a kertkaput, de hamar kiderült, hogy csupa olyan látogató érkezik, akivel jó együtt lenni. Akik csendben sétálnak, akik kérdeznek, és a saját kertjük üzeneteit is hozzák magukkal.

Néha egy kert többet árul el, mint ezer kifejezés; csupán annyira van szükség, hogy csendben végigjárjuk a szépségeit.

Leülni egy pillanatra az árnyékba, és figyelni, hogyan bontogathatják szirmaikat a növények, hogyan küzdenek a létért, miközben az ember is közelebb lép önmagához. Mert a kert nem csupán egy fizikai tér, hanem egy belső táj is, amely felfedi a lélek rejtett zugait. Ez nem egy felületes látványosság, hanem a mindennapok csendes harca, a kihívások és győzelmek sorozata, ahogyan mi, emberek megéljük őket. A kert ilyenkor tele van léptekkel, hangokkal és kérdésekkel, felfedi azt az arcát, amely csak akkor válik láthatóvá, ha van, aki figyel rá. Mert a kert sosem csak önmagáért virágzik, hanem azokért is, akik hajlandók észrevenni a csodáit. Aki egyszer meghallja a Panorámakert titkos hívását, az tudja, miről suttognak itt a levelek, a kövek és a csend.

Természetesen! Van néhány különleges kedvencem, amelyek mindig mosolyt csalnak az arcomra. Te milyen dolgokat szeretsz a legjobban?

A Panorámakert varázslatos világában a barátcserjék és nyári orgonák bőségesen pompáznak, míg a tóparton a miscanthusok lágyan hullámzanak, és a nádtippan kecsesen hintázik az enyhe szellőben. A tövistelen lepényfa friss, sárga hajtásai tavaszi ragyogásukkal vonzzák a tekinteteket, míg a szőnyegboróka puha takaróként borítja be a sima köveket. A páfrányok, a holt fák és a víz együtt alkotják ennek az apró ökoszisztémának a szívét, amely a kert mindennapjaiban folyamatosan alakul. Különösen figyelemre méltó a verbéna — ez a könnyed, átlátszó virágfelhő, amely a szélben táncolva minden pillantást magára vonz, és a kert varázsát még inkább fokozza.

Nyitóképként: Németh Róbert / Roggs Fényképészet által készített művészi felvétel.