Hatalmas problémák elé néz Fico kormányzata, amely már a szétesés határvonalán egyensúlyozik. A helyzet komolyságát jól tükrözi a politikai instabilitás, amely mindennapjainkat áthatja.

A szlovákiai tömegtüntetések a kabinet számára kellemetlen időszakban indultak: akkor, amikor amúgy is szétmorzsolódóban van. Meg tud erősödni a kormány, vagy előre hozott választás jön?

Az utóbbi hetekben Szlovákia különböző városaiban több tízezer ember vonult utcára, hogy kifejezze elégedetlenségét Robert Fico miniszterelnök oroszbarátnak tartott politikája és a kormányzati korrupció ellen. A Békét Ukrajnának nevű szervezet által szervezett demonstrációk gyorsan kormányellenes megmozdulássá szélesedtek; a legnagyobb tüntetésen 35-40 ezer ember gyűlt össze a pozsonyi Szabadság téren. A résztvevők ígérete szerint február 14-én Besztercebányán még többen fognak összegyűlni. Fico a tiltakozókat azzal vádolja, hogy külföldi érdekek által vezérelve próbálják destabilizálni a demokratikusan megválasztott kormányt.

„Pozsonyi mércével nézve ez a létszám valóban tekintélyes” – nyilatkozta lapunknak Őry Péter, a felvidéki Magyar Szövetség elnökségi tagja. A kormány helyzetének súlyosságát nem csupán a résztvevők száma vagy eltökéltsége határozza meg, hanem az is, hogy a koalíció stabilitása sem éppen a legjobb.

Emlékezetes, a 2023-ban megalakuló hárompárti kormány egyébként sem volt gránitszilárdságú társulat. A miniszter­elnököt adó Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD), a Robert Fico köpenyéből előbújó Peter Pellegrini Hang - Szociál­demokrácia (Hlas-SD) pártja és az Andrej Danko-féle Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 79 mandátumot szerzett a 150 fős parlamentben, a koalíció azóta több képviselőjét is elveszítette. Két képviselőt kizártak a Hlas-SD-ből, az SNS-nek pedig három embere folytatja függetlenként, így a bűvös 75-ös szám alá csökkentek. "Előfordult, hogy egy képviselőt a kemoterápiáról hoztak be szavazni" - említi Őry. A februári ülésszak során hamar kiderül majd, mire képes így a koalíció.

A tüntetések időzítése nyilvánvalóan kedvezőtlenül alakult a kormány számára, és ez nem tűnik véletlennek. Tokár Géza politológus megjegyzi, hogy az ellenzék jól kiépített kapcsolatokkal rendelkezik nyugati agytrösztökkel és politikai szervezetekkel, és arra törekednek, hogy magukat az igazság képviselőiként pozicionálják, miközben Ficót Moszkva bábjaként próbálják feltüntetni ebben az ideológiai összecsapásban. Ugyanakkor Tokár rávilágít arra, hogy a közvetlen nyugati nyomásgyakorlás jelei nem igazán észlelhetők. Példaként hozza fel Magyarországot, ahol az EU és más szervezetek az orosz kapcsolatok miatt kritikát fogalmaztak meg a budapesti kormányt illetően, mert pragmatikus üzleti kapcsolatokat ápol Moszkvával. Ezzel szemben Szlovákiával szemben kifejezetten enyhébb a megközelítés, annak ellenére, hogy a pozsonyi parlament elnöke nyíltan hódolatot mutat Putyin iránt, és a társadalomban is erős az oroszbarát hajlam, ami ellentétben áll a magyar viszonyulással.