"Napevő" lények az égbolton
A véres harcok közepette, a lovagkirály, I. Lajos, szívében lángoló gyász és düh égett, amikor bosszút állt testvéréért. A csaták zajában nem csupán a kardja, hanem a lelke is harcolt.
A primitív társadalmak hosszú évszázadok során mély félelemmel tekintettek a napfogyatkozásra. Az égi jelenségek mögé mitológiai lényeket és félelmetes szörnyeket képzeltek, amelyek ijesztő árnyékot vetettek a napra. Az emberek hangos zenével és rituális táncokkal próbálták elűzni ezeket a rossz szellemeket, hogy visszaállítsák a világ rendjét. Ahogy a tudományos ismeretek bővültek, az emberiség fokozatosan világosabb képet nyert az asztronómiai jelenségekről, így a napfogyatkozás már nem titokkal teli félelemforrás, hanem lenyűgöző természeti látványosság lett.
A Nap- és Holdfogyatkozások napjaink társadalmait is megmozgatják, az ókorban azonban rettegtek az égi jelenségektől. Gonosz szellemek munkáját és szerencsétlen eseményeket kapcsoltak hozzájuk, amik megborították a mindennapokat. A nappali sötétséget sokan sokféle módon magyarázták, a primitív társadalmak szörnyeket vizionáltak az égitestek mögé. A legkézenfekvőbb válasz szerint valamilyen hatalmas lény megette a napot - hiszen a napfogyatkozás kezdetén az égitest megrágott sajtra emlékeztet. A különös lény kontinensenként változott, az indiánok úgy vélekedtek, hogy egerek falatozzák a Napot és ezért fogy el, míg a vietnámiak a békákról gondolták ugyanezt. A viking hiedelmek szerint a Napot és a Holdat két farkas Sküll és Hati üldözi az égbolton, ezzel magyarázva az égitestek folyamatos mozgását. A fogyatkozás akkor következett be, amikor elkapták valamelyiket. A maják szerint "csillagdémonok" eszik a Holdat, a kínaiak pedig a "mennyei kutyától" tartottak.
A napfogyatkozások jelentős szerepet játszanak a Biblia különböző részeiben, ahol nem csupán természeti jelenségként, hanem szimbolikus és prófétai eseményként is megjelennek. Az ilyen jelenségek gyakran társulnak fontos eseményekhez és figyelmeztető jeleként értelmezik őket. Az Ószövetségben, például a Jóel könyvében találkozhatunk a nap elsötétedésének képeivel, amelyek a végidők eljövetelére utalnak. A zsoltárok és a próféták írásaiban is fellelhetők utalások arra, hogy a napfogyatkozás Isten hatalmát és az emberi történelem drámai fordulatait jelzi. Az Újszövetségben Jézus szavai között is megjelenik a napfogyatkozás, amikor a világ végéről és az utolsó ítélet idejéről beszél. Az ilyen jelenségek a hit és a spiritualitás mélyebb megértését szolgálják, és arra ösztönzik az embereket, hogy reflektáljanak saját életükre és a világ állapotára. A napfogyatkozás tehát a Biblia szövegében nem csupán egy természeti esemény, hanem egy figyelmeztetés, egy szimbólum, amely arra emlékeztet minket, hogy a világunk tele van rejtett jelentésekkel és isteni üzenetekkel.
A "nagy sötétség" jelensége mind az Ó-, mind az Újszövetség szövegeiben többször is előfordul, és mindig valamilyen transzcendens eseményhez kötődik. Az ilyen sötétség nem csupán természeti jelenség, hanem Isten különleges ajándékának is tekintették. Például a zsidó honfoglalás idején, Józsué, aki Mózes nyomdokaiban járva vezette a népet, egy csata során könyörgését követően "megállította a napot", ami emblematikus jelentőségűvé vált. A Bibliában a legikonikusabb "sötétség" Jézus kereszthalálakor tapasztalható, azonban ezt nem a napfogyatkozás magyarázza. Julius Africanus, az első században élt római történész, rámutatott, hogy a zsidó húsvét a holdhó közepére esett, és emiatt napfogyatkozás nem következhetett be, hiszen az ilyen jelenségek nem fordulhatnak elő telihold idején. A 20. századi neves csillagász, Ponori Thewrewk Aurél is úgy vélte, hogy a későbbi írásokban valószínűleg két különböző esemény összevonásáról van szó, mivel a Jézus halálát megelőző hónapokban valóban tapasztaltak napfogyatkozást Jeruzsálemben.
Az első napfogyatkozást megörökítő fénykép.
A "rettegés nagy királya"
A csillagászat története során már az ókori kultúrák is komoly figyelmet szenteltek a napfogyatkozások titkainak, és alaposan dokumentálták ezeket a jelenségeket. Ezek a feljegyzések nemcsak a tudományos megértést szolgálták, hanem az utókor számára is értékes eszközzé váltak a kronológiai események meghatározásában. A csillagászok mérései és számításai rendkívül pontosan előrejelezhetik az égitestek mozgását; ennek egyik figyelemre méltó példája Nostradamus híres jóslata, amely a Magyarországot is érintő 1999. augusztus 11-i teljes napfogyatkozást előre megjósolta. Ezt az eseményt, amelyet a "rettegés nagy királyának" is neveztek, hatalmas izgalom övezte hazánkban, hiszen a jelenség csupán két perc leforgása alatt szinte teljesen megállította az ország életét. Nostradamus, aki a francia királyi udvarban csillagászként és orvosként dolgozott, jóslatait könyv formájában is összegyűjtötte. A Próféciákban sokan úgy vélik, hogy megjövendölte a francia forradalom kitörését, Napóleon hatalmának felemelkedését és mindkét világháború eseményeit is.
