Nem vagyok biztos benne, hogy merjek-e a szívemre hallgatni. A szemében ott csillan a vágy, ami visszanéz rám, de a kétségek gátat szabnak az érzéseimnek...

A társaság rég távozott, és a meditációs teremre csend ereszkedett, mintha az idő megállt volna. A levegőben még ott lebegett a kihűlt füstölők édes, fűszeres illata, mely a nyugalom szigetévé varázsolta a helyet. Andor, a kurzust irányító jógi, mélyen beszívta ezt az érzéki atmoszférát, miközben letelepedett a puha szőnyegen. Lehunyta szemeit, és elmerült saját belső univerzuma végtelen tengerében, ahol a gondolatok lágy hullámai ringatták.

Az utóbbi hetek során, szokatlan módon, egyre gyakrabban bukkant fel a látomásaiban egy különös arc. Egy lágy vonásokkal rendelkező, érzékeny női arc, melynek szépsége szinte mágikus hatással bírt.

A lány neve Mira volt, és ő volt az egyik legelkötelezettebb tanítvány, akit valaha látott. Minden egyes meditációs alkalommal olyan mély áhítattal merült el a gyakorlásban, hogy Andor néha úgy érezte, mintha saját magát is az ő vibráló energiamezőjébe vonná be. Mira jelenléte szinte szent élménnyé varázsolta a teret, amelyben a csend és a belső béke uralkodott.

Aznap este, amikor a meditációba mélyedt, újra megjelent előtte Mira arca - de most nem csak egy röpke látomásként. Látta, ahogy egy napfényes mezőn áll, a szél finoman játszik hosszú hajával, és mosolyog. A képek szinte valóságosak voltak, és Andor szívverése felgyorsult.

Miközben e gondolatok között hánykolódott, Mira a saját kis szobájában egy mécses fényénél ült lehunyt szemmel. Ő is meditált. És az ő belső látomásában egy férfi arca jelent meg. Mély tekintet, finoman ívelt ajkak, erős, de nyugalmat árasztó kisugárzás. Andor. Megborzongott.

Mégis, amikor a tekintetük egymásra talál, valami különleges szikra gyullad fel közöttük. Egy néma, láthatatlan kötelék fűzi őket össze, egy olyan érzelem, amely túlmutat a szavak világán, és mélyebbre hatol, mint bármi, amit kifejezni lehetne.

Andor igyekezett elűzni magától ezeket a zavaró érzéseket, de amikor az este folyamán újra meditálni kezdett, a látomás ismételten megjelent előtte. Ez már nem csupán a fantáziájának szüleménye volt; úgy érezte, mintha egy régi élet emlékei idéződnének fel benne. Olyan volt, mintha ő és Mira egy másik korban, egy másik létformában már találkoztak volna, és a sorsuk valahol mélyen összefonódott.

Egy este Mira csendben közelítette meg őt, amikor a terem már elhagyatottá vált. Szemeiben keveredett a kétely és valami titokzatos, mélyen gyökerező megértés fénye.

- Andor... én... - kezdte, de a szavak hirtelen megfagytak ajkán. Nem is volt szükség a folytatásra. A férfi csendben bólintott, és bár nem tudta pontosan, miért, a vágy, hogy megfogja a lány kezét, hirtelen erősebben hatott rá, mint bármi más a világon.

Tudta, hogy ez a kapocs túlmutat mindenen, amit eddig megélt. De vajon egy jógi követheti-e a szívét? Vajon a szeretet lehet-e maga a megvilágosodás?

A válasz a csend mélyén rejtőzött, abban a létezés titkos igazságában, ahol a szavak elvesznek, és csak az érzések beszélnek.