Pálmai Nóra: Különös történetek - Amit látunk, az a jelen pokla - Váci Napló Online A cikkben Nóra lenyűgöző módon tárja elénk a világunkban zajló események hátterét, amelyek gyakran rejtett szépségeket és fájdalmakat hordoznak. Az írás mintha egy tükör

Különös történetek címmel nyílt kiállítás a Lyra Könyvesház Torony Galériájában. Pálmai Nóra képei láthatóak a kiállítótérben. Lakatos-Tombácz Ádám megnyitóbeszédében kifejtette, hogy a képek Dante Isteni Színjátéka első részének, A pokol címűnek az újragondolásai, ez volt hatással az alkotóra. Három kép került a falakra, ami nem túl gyakori a Toronyban, viszont így jobban el tudunk merülni az egyes festmény üzeneteiben, színeiben, formáiban, az alakokban, abban: mi jut eszünkbe a képek láttán. Mi jut eszünkbe a világról, abban saját magunkról.

Lakatos-Tombácz Ádám hangsúlyozta, hogy a pokol fogalma szorosan összefonódik az emberi önreflexióval, sőt, minden kultúra ismeretei között ott található. A kiállított művek nem csupán a múlt kísérteteit idézik meg, hanem a jelen valóságának sötét aspektusait tükrözik. Itt nincsenek klasszikus kénköves látomások, tüzes poklok vagy ördögi alakok; helyette egyfajta szorongás, elidegenedés és elnémult kiáltás érzései bontakoznak ki. Az egyik képen egy vérvörös árnyék bontakozik ki, amely foszlányokkal teli kompozíciót alkot, mintha a belső széthullás fájdalmának stációit örökítené meg.

A képen egy test látható, amely mintha egyszerre kapaszkodna és zuhanna, ezzel kapcsolatban a felszólaló párhuzamot vont a mai emberekkel kapcsolatban, talán mi is így élünk. Kapaszkodva a közösségi hálóba, az állandó visszajelzés-igénybe, közben zuhan az önismeret és az önértékelés. Az alakok nem határozottak, mintha saját körvonalaikat is elvesztették volna, az identitás feloldódik a zajban. A színek, mintha vérből és digitális zajból készült szőttes lennének. Az említett kép nem csak a szenvedésről szól, a kép önmagunk elfeledéséről beszél, a figyelem széttöredezése, a tükrök nélküli élet, ahol nem látjuk már, hogy kik vagyunk valójában. Lakatos-Tombácz Ádám említést tett a mobiltelefonok használatának káros hatásairól is. Ahogy fogalmazott, ez a pokol nem kiabál, suttog, elbizonytalanít, észrevétlenül szív ki minket önmagunkból és közben, ahogy a kiállított képen: minden szépnek tűnik, eleven, lüktető, színes és üres.

A kiállítótér bal oldalán egy meglepő, szürreális kép bontakozik ki, tele zavarba ejtő formákkal és groteszk alakokkal. A háttérben Hieronymus Bosch Szent Antal megkísértése című híres művének képi világa sejlik fel, amely a középkori szent küzdelmét ábrázolja az önmegtartóztatásért és a démoni kísértések legyőzéséért. Bosch alkotásaiban a kísértések eleven, szörnyű lényekként, a bűn vizuális kavalkádjaként jelennek meg. Lakatos-Tombácz Ádám értelmezése szerint Pálmai Nóra új kontextusba helyezte ezeket a motívumokat: a démonok már nem csupán külső fenyegetések, hanem a pszichés torzulások, a neurózisok megtestesítői. A tér torzulni látszik, az alakok szétfolynak, a színek vibrálóan ragyognak, mindez egy belső látomás szövetét alkotja. A megnyitón elhangzott, hogy a kép üzenete a modern élet szétszórtságának való ellenállásra hívja fel a figyelmet, a médiazaj és az önértékelési zavarok folyamatos ostromára. Ez a mű nem annyira a bűn borzalmait tárja elénk, hanem inkább a koncentráció lehetetlenségét. A mai kísértések már nem ördögök formájában érkeznek, hanem értesítések, képernyővillanások és a szűnni nem akaró zaj tengerében foglalnak helyet.

A harmadik, tehát a jobb oldali kép kapcsán megtudtuk, hogy az emberi kapcsolatok halvány sziluettjeit láthatjuk. Mintha közel volnának egymáshoz, de mégis elérhetetlenek az alakok. Ez a mai pokol talán legkegyetlenebb rétege: az elmagányosodás. A kép másik nagy kérdése, hogy mi van a hagyományokkal akkor, ha azok már nem igazságot, hanem elnyomást hordoznak magukban. A kép nem csak mitológiai utalás, hanem kritika is. A hatalom és a birtoklás története ismétlődik a kapcsolatokban, társadalomban, vagy akár a saját életünkben.

A kiállítás megnyitója során izgalmas kérdés merült fel: vajon mennyi döntésünket formálja a szabadság, és mennyi az, amit kényszer, beidegződés vagy kulturális örökség irányít? Lakatos-Tombácz Ádám hangsúlyozta, hogy a kiállítás művei nem adnak kész válaszokat, hanem inkább tükröt tartanak elénk. Ez a tükör nem csupán riasztó, hanem lehetőséget is kínál arra, hogy felébredjünk. A rendezvény zárásaként elhangzott, hogy a képek egyfajta kapuk a mai világ sötétségébe, céljuk pedig az, hogy kérdések sorát indítsák el bennünk. Nem a válaszokat kell keresnünk, hanem bátorságot, hogy bátran szembenézzünk saját árnyainkkal.

Abban, hogy a képeket megtekintők még inkább el tudjanak mélyülni a kiállított festmények világában, Balázs Zselyke hangulatos gitárjátéka segített. Fontos információ még, hogy a megnyitón az alkotó képeiből készült képeslap méretű lenyomatokat lehetett megvásárolni azzal a céllal, hogy az így befolyt összeggel a váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítványt lehessen támogatni. ♦