FELKAVARÓ HÍR! Zalai rendőrök aktív közreműködésével véglegesen felszámolták a montenegrói drogmaffiát. Vármegyénkben is sor került bűnözők letartóztatására!

A nagyszabású akció mérlege figyelemre méltó: 42 helyszínen folytak a razziák, 14 gyanúsítottat állítottak elő, és a bűncselekmények következtében közel 80 millió forint értékű vagyont vontak el. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által felszámolt nemzetközi bűnszervezet gyanúja szerint évek alatt több mint 100 kilogramm kokaint és közel 5 tonna marihuánát csempészett az ország területére. Az ügy részleteit ma egy sajtótájékoztató keretében tárták a nyilvánosság elé.
A DELTA Program keretében Budapesten és Pest vármegyében több társhatóság bevonásával végrehajtott műveletről, valamint az azt megelőző éveken át zajlott, aprólékos felderítésről Jeney Áron r. dandártábornok, a KR NNI igazgatója és Csupor Máté r. őrnagy, a KR NNI Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal (KBEH) főosztályvezetője számolt be - írja a police.hu a bűnszervezet felszámolásáról.
Három évvel ezelőtt kezdődött el a nyomozás a KR NNI győri egységénél, amely a montenegrói bűnszervezettel állt összefüggésben. Az eljárás kezdetben több irányban is haladt, de idővel egyre világosabbá vált, hogy a Magyarországra csempészett kábítószer forgalmazását egy szerb-montenegrói testvérpár irányítja, akik már 2018 óta tevékenykednek ezzel a bűncselekménnyel.
A jelenleg szökésben lévő Stankovic Nikola, akit nemzetközi elfogatóparancs keres, a nyomozati adatok szerint a droghálózat kulcsfigurája volt, irányítva a marihuána és a kokain külföldi termelését, beszerzését, valamint a Magyarországra való csempészését. Testvére, a 46 éves S.M., a magyarországi értékesítési és elosztási tevékenységeket, valamint a logisztikai folyamatokat irányította.
Több, alsóbb szinteken lévő terjesztővel álltak mind a ketten kapcsolatban. A bűnszervezet folyamatosan droggal látta el Budapestet és agglomerációját. A Balkánról - leginkább Albániából - indult nagy tételben a marihuána, általában kamionokban. Szerbiában, az ott működő sejt koordinálta a szállítást tovább és segítette a schengeni övezetbe való bejutást. Magyarországon pedig raktárakban és hangárakban szétszedték, a gyakran 200-300 kilós szállítmányokat és vitték igény szerint a depólakásokba.
Az illegális üzlet egyik központi helyszíne egy törökbálinti étterem volt, aminek raktárában a konyhai alapanyagok és élelmiszerek mellett a kábítószereket is raktározták. A futárok nagy tételben ide hozták, majd innen vitték tovább az árut.
A banda tagjai alapvetően a kábítószer-kereskedelemből származó bevételekből élték mindennapjaikat, míg legális jövedelmük alig volt érezhető. A szervezet felépítése szigorúan hierarchikus volt, és folyamatosan terveztek titkos akciókat. Kommunikációjuk érdekében titkosított platformokat használtak, közülük a legnépszerűbb a SkyECC néven ismert alkalmazás volt.