**A Megadás Történetei: Ha Bono már annyit tett, hogy ellenérzéseket keltsen bennünk** Bono, a U2 frontembere, nem csupán zenész, hanem egy ikon, akinek neve sokakban vegyes érzelmeket vált ki. Míg sokan rajonganak érte és zenéjéért, másoknak talán éppen
Bono öt évtizeden át tartó zenei pályafutását követően egy önéletrajzi könyvet írt, amelyből színházi előadás készült. Most pedig Andrew Dominik, aki a Nick Cave-ről készült lenyűgöző dokumentumfilmek rendezője, filmre vitte ezt a különleges történetet. Az öntetszelgés ilyen szintjén a legnagyobb meglepetés, hogy az Apple TV-n elérhető "Stories of Surrender" valóban szórakoztató élményt nyújt. Ráadásul e film által újból felfedezhetjük azt a Bonót, akit egykor nagyon szerettünk hallgatni és nagyra értékeltünk.
Kinek mikor lett elege Bonóból? A kérdésre adható válaszok egy generációk közötti csalódásélményt festenek elénk. Az én korosztályom számára a határvonal akkor húzódott meg, amikor a U2 önkényesen feltöltötte a Songs of Innocence című albumát több millió ember iPodjára, mintha csak kötelező lenne hallgatni. Az eggyel korábbi generáció számára a csalódás pillanata az volt, amikor Bono elkezdett politikai nagyágyúkkal, pápákkal és operaénekesekkel barátkozni, mintha a rockzene világa és a politikai elit között nem lenne éles határvonal. Sokan mások pedig akkor zártak le mindent, amikor a U2 stadionrockra váltott, elektronikus zenei hatásokat integrálva a posztpunk stílus helyett. Az érzések, a változások és a csalódások mind-mind különböző időpontokban értek el bennünket, de a közös nevező: mindannyian kerestük a hitelesebb, őszintébb zenét.
Ehhez viszonyítva Bono továbbra is jelen van, éppen a hatvanas és hetvenes évei határvonalán, és ismételten kéri a szót.
Bono korában már elterjedt gyakorlat volt memoárok és önéletrajzok írása, így ő is írta sajátját: a magyarul is megjelent Surrender - 40 dal, egy történet című könyvet. De természetesen Bono nem lenne az, aki, ha nem csempészne ebbe is egy kis extravaganciát, egy olyan csavart, amely túlmutat a hagyományos önéletírás keretein. A Surrenderből ugyanis színházi előadás készült, amely a koncert és a monodráma izgalmas ötvözetét kínálja, mindez pedig Andrew Dominik kezei alatt artisztikus dokumentumfilmmé formálódott. Az a legmeglepőbb talán, hogy a Stories of Surrender valóban élvezetes néznivaló. Sőt, ennek köszönhetően újra felfedezhetjük azt a Bonót, akit valaha annyira szerettünk hallgatni és akit nagyra értékeltünk.
Az viszont nem meglepő, hogy a U2 frontembere Dominikot hívta, hogy filmezze le és formálja egyénivé előadói estjét.
Dominik megközelítésében a készülő dokumentumfilm egy izgalmas játék és egy mély vallomás találkozása lesz. Az alkotás merész, giccsbe hajló megoldásai szándékosan felkeltik a figyelmet, miközben folyamatosan reflektál ezekre, ezzel teremtve meg az őszinteség légkörét.
Az új-zélandi rendező zenei dokumentumfilmjei, miként azok alanyai is, páváskodnak, de csak azért, hogy így leplezzék - és végül leleplezzék - saját szerkesztettségüket, amit a portréalanyok esetében a művészimázs megalkotottságára és törékenységére tudnánk lefordítani. A nagyszabású és megosztó nagyjátékfilmjeiről is nevezetes, legutóbb a Szöszivel sokakat megbotránkoztató Dominik ezzel a technikával forgatott két csodás dokumentumfilmet Nick Cave-ről. Nehéz nem arra gondolni, hogy Bono felhívta őt, és a cave-es filmjeire utalva megkérte, csináljon róla is egy olyat.
Dominik hozta magával Erik Messerschmidtet, a Mank és a Ferrari Oscar-díjas operatőrét, hogy biztosan ne férjen kétség hozzá, vizuálisan mindent, amit lehet, ki fognak hozni a Bono saját életéről szóló, dalokból, anekdotákból és nagy megfejtésekből álló, színpadi műsorból. A U2 többi tagja nincs jelen, Bono üres székeket állít ki a színpadra, hogy alakjukat érzékeltesse, illetve beszélgetéseiket, veszekedéseiket felelevenítse. Ez nem jelenti azt, hogy a frontember egyedül van, csak most egy ütős - Jacknife Lee zenei producer, a U2 gyakori munkatársa - kíséri meg Kate Ellis csellista és Gemma Doherty hárfaművész. Ők hárman adják elő Bonóval az előadást tagoló U2-slágereket.
