A Budapesti Javítóintézet falai között a bűncselekmény gyanúja miatt bezárt tizenévesek szívében a szabadság utáni vágy és a rapkarrier álma egyaránt pislákol. Ezek a fiatalok a rácsok mögött is mernek nagyot álmodni, miközben a zene ritmusára építik fel

A Budapesti Javítóintézet falai között bűncselekmény gyanújával letartóztatott tizenéves fiatalok várakoznak, hogy a bíróság döntést hozzon ügyükben. Az intézményben önkéntesek is dolgoznak, akik támogatják őket a jövőbeni reintegráció során, azonban sokan közülük a társadalom szélére szorulnak, és nehezen találnak vissza a normális életbe.

- Beszélgetünk, jönnek a csendes foglakozások, lesznek műsorok. Nagyon jó, mert az idő megy, a program meg eltereli, hogy "kifelé" gondolkodjunk. Az otthoniakról. Hamarabb eltelik karácsonyig. A tárgyalás még előttem van, most lesz november végén, meglátjuk, kiengednek-e. Amúgy nem hiszem, inkább azt gondolom, hogy itt töltöm az ünnepeket - mondja egy fiú a Budapesti Javítóintézetben, ahol letartóztatásban lévő, 12-19 év közötti fiatalok várják, hogy ítélet szülessen ügyükben. - Rengeteget gondolkozok, tervezgetek - folytatja -, de lassulgat az idő. A fiúkkal leszek, a csoporttal, de nem baj, mert nagyon összetartunk, főleg karácsonykor, mert mindenki tudja, hogy hiányzik a család a másiknak. Úgyhogy segítünk egymásnak, ha az egyikünknek lelki problémája van, odamegyünk és megvigasztaljuk őt.

A mellettem ülő fiú szájából szárazon hullanak a szavak, mint avar a fáról. Korát nehéz megállapítani; lehet, hogy tizennégy, de talán tizenhét is. Nincsenek kérdések a nevekről, és a fényképezőgépünket is elrejtjük, hogy megőrizzük a titkosságot. Beszéltünk valakivel, aki még csak 14 évesen, 2018-ban követett el csoportos rablást, és itt töltött másfél évet. Azután négy évig a "szabad világban" élt, ám most újra visszatért, mert "elfelejtette" jelenteni magát a nevelőjének. Ebben az időszakban az ügye még mindig nem jutott el a végső döntésig. Ő arról ábrándozik, hogy ha egyszer kiszabadul, népszerű rapperként fog élni, de a szemében felsejlik a kétely: mélyen belül tudja, hogy az álma talán csak illúzió.

A Dorkász Alapítvány két, a fiatalok visszailleszkedését segítő önkéntesét, Horváth-Kávai Árpádot és Bárány Lídiát kísértük el egy péntek délutáni foglakozásra ide. A Dorkászt Debrecenben alapították több, mint 30 éve, s tavaly január óta működnek Budapesten is - mondta el lapunknak Keleti Gábor területi vezető. A debreceni javítóintézetbe az ottani kollégáik és önkénteseik majdnem tíz éve járnak be, ezért volt egyértelmű, hogy Budapesten is elkezdenek a javítóintézet keretein belül foglalkozni az ott fogvatartottakkal. Jelenleg harminc-negyven önkéntessel dolgoznak a fővárosban, akik közül heten rendszeresen járnak be a Szőlő utcai intézetbe, hetente két alkalommal: pénteken - egy ilyen foglalkozáson készült riportunk is -, és szerdánként: utóbbi inkább hitéleti alkalom, amikor a Bibliáról, Istenről, Jézusról beszélgetnek azokkal a fogvatartottakkal, akik erre nyitottak.

Lídia egy állami cégnél tevékenykedik pénzügyi szakértőként, és már második alkalommal tölti be ezt a szerepet. Árpád, aki pszichológusként és tanárként dolgozik a Pünkösdi Teológiai Főiskolán, fél éve csatlakozott a missziós csapathoz. Ő az, aki a foglalkozás kezdetén a Dixit kártyákat teríti az asztalra, amelyeket asszociációs játékra használnak a tizenöt-húsz fiatal körében, akik az ötös és a hatos csoport tagjai. Amikor az intézet valamelyik vezetője belép, a fiatalok azonnal felállnak, katonás üdvözléssel fogadják őket, és engedélyt kérnek minden lépésükre – legyen szó megszólalásról, távozásról vagy bármilyen más tevékenységről. Ez a ceremónia és a rácsos ablakok, valamint a plasztikkártyákkal nyitható ajtók egyértelműen jelzi, hogy nem egy fiúkollégiumban, hanem egy zárt, szigorú keretek között működő javítóintézetben tartózkodunk.

Minden fiú elvesz egy vagy két - van aki három-négy - kártyát, ezek egyfajta szürreális tartalmú képet ábrázolnak. Ennek alapján kell elmondaniuk, mire asszociálnak, s hogyan illesztik be az adott motívumokat az érzéseikbe, s az életük jelenlegi állapotába.

- Az órát választottam, mert hiszek abban, hogy mindennek megvan a maga ideje. Nem szeretném megállítani az időt, inkább igyekszem minél gyorsabban túllépni az ünnepeken, ahogy csak tudok. Ez lesz a második karácsonyom, sajnos - mondja az egyikük, a szavak között érződő melankóliával. - Én a bezártságot húztam, ami két embert jelent, és az egyik a másikat kívülről figyeli. Számomra ez a helyzet azt jelenti, hogy fizikailag el vagyok zárva, de egyben fontos vagyok valakinek, még ha távolról is - reagál a kártyájára a másik fiú, aki mélyen elmerül a gondolataiban. - Nekem egy labirintus jutott, mert amúgy már rég ki akarnék lépni az ajtón, csak éppen nem találom a helyem. Folyton belebotlom olyan dolgokba, amikbe nem kéne. Rossz vagyok? Nem igazán, csak néha nehezen viselem el a dolgokat - mondja a harmadik, a hangjában némi önirónia is hallatszik. A következő megszólaló egy csigalépcsőről beszél, ami az ő és az anyja közötti távolságot szimbolizálja. - Tegnap, amikor telefonálhattam neki, teljesen kiborultam. Nem ő vette fel, hanem a mostohaapám, és akkor tudtam, hogy baj van. Hallottam a háttérben a gépek sípolását, és megtudtam, hogy kórházba került. Apám négy éve meghalt, és próbálom feldolgozni a fájdalmamat, de nem megy. Ott van bennem a görcs, a feszültség, és emiatt néha bunkó módon viselkedem a társaimmal - mondja a kamaszos külsejű fiú, akinek szemeiben a fájdalom és a tehetetlenség tükröződik.

Az apa vagy az apakép hiánya és emiatt az anyákhoz való erősebb kötődés többekre jellemző az intézetben lakók közül - mondja Horváth-Kávai Árpád -, mint ahogy az is, hogy a fiúk többsége, amikor a jövőjét képzeli maga elé, családról álmodik. Ez a lányoknál épp fordítva van a területen dolgozó kollégái szerint - teszi hozzá. Nekik önkéntesként az a dolguk, hogy segítsék e fiatalok majdani visszailleszkedését a társadalomba, ő pedig pszichológusként ehhez egyfajta önismereti útmutatót próbál nyújtani.

- Soha nem kérdezem, hogy ki miért került ide, mert nem bűnözőként szeretném látni őket. A "ki vagyok és merre tartok" kérdés sokkal mélyebb és összetettebb, és a heti két alkalommal zajló beszélgetéseink célja éppen ennek a felfedezése az egyes csoportokban - osztja meg gondolatait. A Dorkász Alapítvány keretein belül olyan önkéntesek is tevékenykednek, akik nem csupán lelki vagy szellemi támogatást nyújtanak, hanem konkrét, gyakorlati segítséget is kínálnak a fiataloknak: például építési vállalkozók, akik munkalehetőségekkel állnak rendelkezésre. Mindig hangsúlyozzák, hogy az ajtó nyitva áll előttük, ha elhagyják az intézet falait, és bármikor segítségre van szükségük, nyugodtan fordulhatnak hozzájuk odakint is. Más kérdés, hogy ezzel a lehetőséggel jellemzően csak kevesen élnek.

A szociális szakemberek, pedagógusok és terapeuták jelenléte elengedhetetlen, hiszen nélkülük a közösségünk fejlődése és a fiatalok támogatása nagymértékben korlátozottá válik.

A Budapesti Javítóintézet száz férőhelyes intézmény, ahol jelenleg 72 fiatal él, akik 12 és 21 év közöttiek, a jogszabályoknak megfelelően. Az intézmény igazgatója, Juhász Péter Pál elmondta, hogy a növendékek többsége a 16-17 éves korosztályhoz tartozik. A napi rutinjuk igencsak szigorú: reggel 6-kor kezdődik a nap, este pedig fél tízkor csendesedik el a ház. A fiatalok délelőtt iskolai vagy munkafoglalkoztatási programokon vesznek részt, míg délután korrepetálásokon, szakkörökön és különböző csoportos tevékenységeken tudják fejleszteni tudásukat és készségeiket. Az intézmény napi öt étkezést kínál számukra, amelyeket mindig közösen, az étkezőben fogyasztanak el. Vasárnaponként azonban lazább a programjuk: ekkor a tanulmányok és a munka helyett "irányított szabadidős tevékenységeket" végeznek, amelyek lehetőséget adnak számukra a kikapcsolódásra és a szórakozásra.

Az intézmény vezetője kifejtette, hogy az itt nevelkedett gyerekek körülbelül egyharmada tekinthető sikeresnek, mivel ők a társadalmi normákhoz jól alkalmazkodva élik életüket. A következő harmaduk, ahogy fogalmazott, gyakran túl későn kerül a szakemberek figyelmébe, ami miatt a "kriminális személyiségfejlődésük" visszafordíthatatlanná válik. A maradék egyharmad pedig, bár nem válik bűnözővé, különféle problémák miatt - mint például pszichés zavarok vagy mentális képességek hiánya - nehezen boldogul az önálló életvitelben, így várhatóan hosszú távon a szociális ellátórendszer keretein belül maradnak.

Száztizenhét álláshely van az intézetben, amiből száz a szakmai, de ebből negyven jelenleg is betöltetlen: szociális szakemberek, pedagógusok, terapeuták, pszichológusok, nappalos és éjszakás gyermekfelügyelők és a rendészek hiányoznak a rendszerből. Fenntartójuk a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, amely a Szőlő utcai intézettel együtt az országban összesen öt javítóintézet működését biztosítja. Megtudtuk: a Dorkász Alapítvány és a hozzá hasonló szervezetek önkéntesei a szakköri és szabadidős programokban, a gyerekek hitéleti gondozásában, de akár korrepetálásban, nyelvtanulásban vagy egyéb belső programok lebonyolításában, szervezésében segítenek.