Úgy vélem, hogy a valaha készült legkiválóbb Toyota a Toyota Camry, amely az Auto Bild tesztjén kiemelkedő teljesítményt nyújtott.
Friss hír: Mannheim belvárosában rendőrök lepték el a teret, miután egy ámokfutó tömegbe hajtott. Az eseményről készült videó máris felkeltette a figyelmet.
Nos, a kis kultúrbonbon felkínálása után rátérhetünk a Camryra, ami első ránézésre kevésbé tűnik agyafúrtnak, mint a fentebbi fejtegetés, viszont sokkal kidolgozottabb. Hosszú időn át csak messziről vágyakozhattak utána a hazai autókedvelők, mert leginkább Japánban forgalmazták, illetve a tengerentúli piacokra exportálták. Európában 2018-tól lehetett újra kereskedésekben is megvásárolni, pedig a nagy négyajtós szedánok akkor már bőven nem fénykorukat élték, a SUV-ok addigra minden mást eltapostak.
A Toyota nem hátrált meg, és megőrizte a Camryt, amit 2024-ben frissítettek. Tény, hogy eddig a Prius volt a kedvencem a Toyoták között, de most a Camry olyan vonzerejével bűvöl el, hogy a hibridek klasszikusának erényei is háttérbe szorulnak. Az új Prius valóban lenyűgöző, de a Camry talán még annál is vonzóbb. A fényszórók dizájnja nagyon hasonló, ami a Toyota legújabb kalapácsfej-stílusának köszönhető, de a szedán formája mégiscsak más: elegáns, esztétikus, és valódi autóformát idéz. Ez a látvány felébreszti a férfiakban a gyermeki csodálkozást, hiszen ezek a formák emlékeztetnek arra az időre, amikor Zsiguli és Wartburg autók szelték az utakat – persze, akkor még nem így néztek ki.
A Camry impozáns méretekkel bír, közel 5 méteres hosszúsága ellenére a vezetés élménye rendkívül könnyed. Parkolás és haladás közben egyáltalán nem érződik a méret, ami igazi előnyt jelent a városi forgalomban. A designja igazán harmonikus: az orra megfelelő hosszúságú, nem túlzó, a hátsó része pedig elegáns, ami szemet gyönyörködtető látványt nyújt. Nem tolakodó, és nem is túldíszített, mégis felhívja magára a figyelmet – talán a csodás barna fényezésnek is köszönhetően. Ráadásul nem tűnik mindennaposnak az utakon, hiszen a Camry-ból valószínűleg sosem készül annyira népszerű modell, mint a Corolla.
A belső tér tágassága azonnal magával ragad, és ez kizárólag pozitív értelemben van így: még az is kényelmesen elhelyezkedik a vezetőülésben, aki amúgy nem kedveli az ilyen bővített komfortot. Az ülés, a kormány és a könyöklő elhelyezkedése olyan jól lett megkomponálva, hogy a sofőr pillanatok alatt úgy érzi magát, mintha otthon, a kedvenc tévézős foteljében ülne. Az ülés és a kormány automatikus beállítása még inkább fokozza a kényelmet: kiszálláskor a kormány automatikusan hátra húzódik, az ülés pedig elmozdul, míg a beszállás pillanatában, a gyújtás bekapcsolásával, az előre beállított pozíciókhoz tér vissza. Az automata váltó – ami nem más, mint a Toyota által megalkotott CVT – klasszikus váltókart formáz, nem valami kicsi pöcök, így a jobb kéz kényelmesen pihenhet rajta. A váltó mögött elhelyezkedő üzemmódválasztó kapcsolók is a sofőr kényelmét szolgálják: igaz, hogy sport üzemmódban nem sokkal dinamikusabb a teljesítmény, míg az eco mód szinte szükségtelen, hiszen a normál üzemmódban is bőségesen takarékos, ráadásul még élvezetes vezetési élményt is nyújt.
A műszerfal egy műremek, ráadásul a legszebb része az anyósülés előtt van: csodálatos módon követi a szellőzőrostély a lakkfekete recéket, amit persze utálni szokás, mégis a világos belsővel gyönyörű kontrasztot ad. Szívesen véget vetnék az ömlengésnek, ha nem venném észre a belső kilincset, aminek szépségétől megint elérzékenyülök. A központi kijelző, pontosabban a rajta futó menü ismerős lehet a Toyota-felhasználóknak: engem mindig is zavart, hogy néhány virtuális gomb kitakarja a rádióállomások nevét, vagy hogy néhány menüpont úgy néz ki, mintha egyszerűen elfelejtettek volna foglalkozni a grafikájával, de ettől függetlenül használható. És van a műszerfalon rengeteg fizikai gomb is, sőt szinte mindennek megvan itt a nyomkodós lehetősége: gombok, billenőkapcsolók garmadája veszi le a sofőr válláról a képernyő taperolásának terhét.
Néhány kollégám szerint túlságosan is fényeztem ezt az autót, és megjegyezték, hogy a hátsó ülésekből való kiszállás nem éppen a legegyszerűbb feladat. Bár a lábtér elég tágas, a B-oszlop elhelyezkedése kissé furcsa, és ez néha zavaró lehet. Én azonban, amikor elöl ültem, nem éreztem ezt a problémát, és úgy gondolom, hogy aki hátra ül, az is csak hálaadással tartozik a hangtalan motorért – a négyhengeres, 2,5 literes benzines motor tényleg csak padlógázra kezd el zúgni, bár akkor sem éppen a legszebb dallamot adja elő – és a kifinomult futóműért, ami szinte teljesen simává varázsolja az utat. A vezetés is hasonlóan nyugodt élményt nyújt: pihentető érzés, még a dugók sem zökkentenek ki, hiszen így csak több időt tölthetek ebben a kellemes környezetben.
Bár papíralapú teljesítménye nem tűnik túl impozánsnak, a 230 lóerő manapság már nem sokakat sokkol, de a benzinmotor és a hibridrendszer összhangja igazán figyelemre méltó. Ez a páros 7,2 másodperc alatt repíti az autót a nulláról százra. Ami pedig igazán megdöbbentő, az a fogyasztás: a több mint másfél tonnás szedán városi környezetben akár 4,6 liter benzinnel is beérheti, míg autópályán vagy autóúton ez inkább 6-7 liter között alakul. Ráadásul egy ilyen autó – bár az alap Comfort felszereltséggel – már 16 millió forintért is hazavihető, és ez az ár egy kifejezetten gazdag felszereltség mellett is kedvezőnek mondható. Ugyan a kerekei csak 17 colosak, de bőven találunk benne vezetéstámogató rendszereket, felhőalapú navigációt és hangvezérlést is. A tesztelt Executive változat, ami a csúcsmodell, 19,5 millió forintba kerül, és a mai piaci viszonyok között ez sem tűnik elrugaszkodottnak. Szóval a kétkedők véleménye nem izgat: szerintem a Toyota eddig nem alkotott jobbat, és ha rajtam van a rózsaszín szemüveg, akár a Lexusok szintjére is képes emelkedni.
