Többé nem akadályozza a közlekedést - egy nehezen járható járdaszakaszt újítottak meg ebben a zalai faluban.


Teskánd önkormányzata legújabb projektje jelentős lépést jelent a gyalogos közlekedés biztonságának növelésében. A frissen elkészült járda a Petőfi utcában 220 méter hosszú és 1,20 méter széles, ezzel kényelmes és biztonságos közlekedési lehetőséget biztosít a gyalogosok számára.

Ez egy járhatatlan járdaszakasz volt, amelynek többek között villanyoszlop és kereszt állta az útját. Nagy lett benne a szintkülönbség, ahogy sorra épültek mellette a családi házak. Az új járda kialakítására az önkormányzat 5,5 millió forint nyert a Magyar Falu Programon. Ezen felül még 6 millió forint önerőt fordítottak rá, mert a vízelvezető árkok mentén meg kellett támasztani oldalról az alépítményt, ismertette Sipos László, Teskánd polgármestere a csütörtöki sajtóbejáráson.

Új járda - végre lehet rajta biztonságban gyalogolni

A rekonstrukció eredményeként egy tartós, sima felületű járda készült el, amelyet a lakosság nagy megelégedéssel fogadott. Hasonlóan pozitív visszajelzéseket kaptunk a Zalaegerszeg és Teskánd közötti kerékpárút kapcsán is – tette hozzá a polgármester. Kiemelte, hogy az utak felújítása is szerepel a terveik között, de a pályázati lehetőségeket csak a telekkialakítások befejezése után kívánják kihasználni. A Versenyképes Járások Program keretében a faluközpontban körforgalom és parkoló kialakítása is várható, amely elősegíti a posta és a gyógyszertár könnyebb megközelítését. Az új bölcsőde tervezése már elkészült, most a megvalósításhoz szükséges pályázati lehetőségekre várnak.

A Magyar Falu Program újabb fejezete következik, amely továbbra is elkötelezett a vidéki közösségek fejlődése mellett.

A 1300 fős Teskánd, Zalaegerszeg közvetlen szomszédságában, városi jellegű infrastruktúrával, de mégis falusias bájjal várja lakóit. A település lélekszáma folyamatosan növekszik, és Zalában páratlan lehetőséget kínál: egy tanuszodával felszerelt óvoda működik itt, ami különlegessé teszi a települést – mutatott rá Vigh László országgyűlési képviselő. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat kiemelkedően hatékonyan használja ki a pályázati lehetőségeket, ami jól példázza az újonnan épült járda is. Megemlítette, hogy a már öt éve zajló Magyar Falu Program keretében most templomok felújítására és közvilágítás korszerűsítésére lehet pályázni. A program folytatódik, mivel a következő öt év célja, hogy minden utat, járdát és közintézményt felújítsanak a kistelepüléseken.

Related posts