Török Ábel lenyűgöző regénye rávilágít arra, hogy egy szebb világ nem csupán álom, hanem valóság is lehet. - Könyves Magazin

Érdekes stílus, maradandó élmény: Török Ábel második prózakötete csendes varázslatával elbűvöli az olvasókat, és megnyugtatja őket, hogy a tiszta szerelem még mindig létezik, miközben a megbocsáthatatlan bűnöknek elkerülhetetlen következményei vannak. A harmadik ég a hét könyvének titkos kincse.

mágikus falukép, egy távoli északi vidék, tele lenyűgöző természetfestményekkel, bonyolult nevű, szinte kiejthetetlen karakterekkel, és folyamatosan változó perspektívákkal – mindez egy olyan szövegben, ahol a nagybetűk hiánya különös légkört teremt. török ábel a harmadik ég című művében (itt olvashatsz belőle egy részletet!) első pillantásra nem tűnik könnyed olvasmánynak. bizonytalan érzésekkel és kíváncsisággal indultam neki, de néhány oldal után magával ragadott ez az időtlen mese, csak hagynom kellett, hogy magával ragadjon az árja. ez a könyv belülről és kívülről is átjárta a lényemet; nem az volt a kihívás, hogy megküzdjek vele, hanem hogy le tudjam tenni, és ne felejtsem el soha.

A lelkesedésem nem egyedülálló: ahogy mélyebbre ástam magam a könyv lapjaiban, egyre több forrásból érkezett visszajelzés arról, hogy a kötet szinte eltűnt a könyvesboltok polcairól. A helyzet odáig fajult, hogy az utolsó példányokat a népszerű Ünnepi Könyvhéten értékesítették, és a Kalligram kiadó már gőzerővel dolgozik a második kiadás előkészületein.

A könyv igazi vonzereje nem csupán a cselekményben található, hanem abban a különleges módjában, ahogyan a történetet bemutatja.

Mert Török Ábel elmeséli történetét.

Mesél mágikus tájakról, lenkék szemű lányról, mindent túlélő, halálig tartó szerelemről, sóvárgásról, egy távoli szigetről, ahol kutyafejű halak a vízparton játszanak, miközben a vén szekér fejezetről fejezetre zörög és nyikorog, rendületlenül halad a pusztában és forgatja az idő kerekét.

Két éve, amikor első prózakötetéről írtunk, világosan látszott, hogy Török Ábel ígéretes tehetség. Akkor a Margó-díjra jelölt, „horrorral átszőtt, igazi fantasyt” bemutató A gonosz erdő meséit méltattuk. Azóta A harmadik ég után című művével kapcsolatban már nem maradtak kétségeink a tehetségét illetően. Míg debütáló regényét nem mindenki számára ajánlottuk, különösen nem a finom lelkületű olvasóknak, mostani könyvéhez már bátran invitáljuk mindazokat, akik értékelik a szépet és készen állnak arra, hogy próbára tegyék magukat: képesek-e még az ultramodern világ forgatagában elmerülni egy szelíd, fokozatosan kibontakozó történetben.

"(A) világnak rengeteg vége van" - ezzel a mondattal kezdődik Török Ábel új regénye. A harmadik égben megrajzolt apró falu "a világ egy északi vége", a közösség idilli ökoszisztémát alkot. Mindenki ismer mindenkit, megtartó és figyelmes közösség, együtt készülnek fel a zord hidegre, majd ünneplik a természet ébredését.

A falu olyan harmonikus közösség, ahol mindenki megtalálja a helyét, és felelősségteljesen végzi a rábízott feladatokat. Minden egyes ember hozzájárul a rendszer működéséhez, biztosítva ezzel a közös jólétet és a társadalmi összhangot.

Van pék, fazekas, halász is a faluban, a mesterségek apáról fiúra öröklődnek. Ez a közösség megerősödik, amikor az egymásnak teremtett emberek egymásra találnak, és kissé megreccsen, amikor az erőszak és az elnyomás üti fel a fejét. De amikor kell, egy emberként állítják meg a megromlott értékrendet és tagadják ki a faluból a bűnöst.

A közösség sosem felejti el azt, aki egykor közöttük élt, még ha titokzatos erők sodorták is el. Ő az a magányos myrkvi, aki barlangjában remeteként húzódik meg, bölcsességei és legendái az óriásokról és bűvös hangúakról szólnak. Aki vágyik arra, hogy felfedezze az élet rejtett dimenzióit, annak ő a tanítója, szavain keresztül megnyitva a világot, ahol a tudás és a titok összefonódik.

Sötétedés után a falakon kívül senki sem merészkedett, csak a szerelmesek és az ártatlanok. Meg a különös myrkvi, aki a hegyoldalon élt, távol a falutól, egy elhagyatott barlangban. Ritkán látták őt a házak között. Minden nap egy gyermeket küldtek hozzá, egy fél cipóval és egy adag frissen köpült vajjal, amikor a kakas először kukorékolt ebéd után. Néha húst és sajtot is eljuttattak neki. Senki sem akarta, hogy éhen haljon, és ebben mindenki egyetértett, hiszen egykor ő is a faluban élt.

A történet gazdag és sokszínű, számos szereplőt és családot vonultat fel, köztük gyerekeket, felnőtteket és időseket. A könyv végére generációk jönnek-mennek, élet és halál ciklusa bontakozik ki. Mégis, egy figura áll a középpontban, akinek sorsa különösen izgalmasan alakul. Ő a "bűvös ajkú dómar", a "bajkeverő bölverk" és a "himlős arcú nanna" fia, a "sziromlelkű katla" másik fele. Míg a dómar és a katla között szövődő szerelem szálai végigkísérik a történetet, a kegyetlen apával való konfrontáció csak a regény második felében kerül előtérbe, ahol a hangnem is érezhetően megváltozik, és a mélyebb, súlyosabb témák teljes súlyukkal lépnek színre.

(D)ómar mindenképpen kiemelkedik a többi gyerek és felnőtt között is, amit az öreg myrkvi, aki mindig is a pártfogója volt, jól észlel.

milyen csodálatos, gondolta, hogy vannak gyerekek, akiknek a vérébe olvad a mese. a falu minden gyerekét ismerte, de dómart szerette közülük a legjobban.

menj, biztosan szeretnél már csatlakozni a többiekhez, engedte el mosolyogva. a fiú elköszönt, és myrkvi sokáig nézett utána a magasból. remélem, nem rontják meg az évek, mormogta, miközben egy varjút etetett a kezéből."

Miközben a faluban akadhatnak olyanok, akik a "földön járnak, még ha ezer szárny is húzza őket az ég felé", Dómarban egy szüntelen vágy él a lelkekben, hogy felfedezzék az életnek azt a dimenzióját, ami túlmutat a mindennapok monotonitásán. Egy fiatal mesemondóversenyre készül, és a történetek szinte maguktól bugyognak fel belőle. Ám amikor apja, a fazekas, hallja a lány lelkesedését, szigorúan odaszól: "Dolgozz inkább a kezeiddel, ne a szavaiddal!"

A harmadik ég sokféleséget hordoz magában, de mégsem törekszik arra, hogy túllépjen a saját határain. Mágikus realista faluregény, egy életre szóló szerelem krónikája, felnövéstörténet és felnőttmese egyben. A keretek széles spektrumot kínálnak, de a történet mégis hű marad önmagához. Be kell vallanom, eleinte féltem attól, hogy a gyönyörűen megfogalmazott mondatok ömlengésbe vagy giccsbe csapnak át, ám hamarosan rájöttem, hogy a szerző ízlésére bátran rábízhatom magam, hiszen valóban jó kezekben vagyok.

Mindig abban a pillanatban és azon a helyen képes leállítani az érzelmek áramlását, ahol és amikor szükség van rá.

Sokáig velünk maradó, gyönyörű mondatok ezek, íme egy kis betekintés ebbe a világba:

Az emberek között fellelhetőek rútak és nyomorultak, de akadnak gyönyörűek, bölcsek és sivalkodók is. A simaszívűek mindig ketten járják az utat, hiszen egy ilyen szív nem bírja el az egyedüllét terhét; különben felszakad, megroppan, és végül önmagába omlik. Hajszálrepedésekkel és vastag erekkel barázdált falat növeszt, háromszorosan elreteszeli a kapuját. A simaszívűek létezése nem véletlen: kettőjük összhangja biztosítja, hogy szívük sima maradhasson. Egymáshoz csiszolják, egymás érintésében koptatják magukat – hiszen a fát is meg kell metszeni ahhoz, hogy erősebben és szebben nőjön.

Török Ábel (aki még mindig csak 25 éves) egy olyan időben engedi ki ezt a különleges hangot a kortárs magyar irodalomba, amikor a világban talán túl sok minden szól a cinizmusról, a fájdalomról, a traumákról, az árkokról és a megosztottságról. Gyógyírként felkínálja ezt a felemelő történetet nekünk, amitől egy rövid időre mi is elhisszük, hogy létezhet valahol egy egyszerűbb, szebb és igazságosabb valóság.