VEOL - Figyelemre méltó teljesítményt nyújtott a Takácsi SE!
Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a Takácsi-Ugod harmadosztályú labdarúgó-mérkőzés váratlanul félbeszakadt, miután a hazai csapat a játékvezető döntései ellen tiltakozva elhagyta a pályát. A Magyar Labdarúgó Szövetség Veszprém Vármegyei Igazgatóságának versenybizottsága szigorú büntetést rótt ki a Takácsi SE-re. Ennek ellenére a csapat a hétvégén tartalékos felállásban is diadalmaskodott, ezzel egyértelműen bizonyítva, hogy a küzdőszellem és a csapategység felülkerekedhet a nehézségeken.
A történet ismerős lehet sok olvasónk számára: a 55. percben, a vendéglátó csapat kilenc főre csökkent létszámmal, végül elhagyta a pályát a játékvezető döntései miatt. A Takácsi SE játékosai és szurkolói nehezen tudták feldolgozni az eseményeket; az egyik néző pedig annyira felháborodott, hogy nyakon szúrással fenyegette a bírót. Állítólag azért volt nála kés, mert resztelt májat készítettek a csapatoknak.
A fegyelmi bizottság döntése értelmében a Takácsi SE-nek 40 ezer forint pénzbüntetést kell fizetni, és nem kevesebb mint 11 játékosukat kisebb-nagyobb időtartamra eltiltotta, kilenc labdarúgót mindennemű labdarúgással kapcsolatos sporttevékenységtől négy hónapra. Azok, akik azt gondolták, hogy a takácsi egyesület nem tud kiállni, esetleg visszalép a bajnokságtól tévedtek, ugyanis nem kis bravúrt végrehajtva nemhogy kiálltak, hanem győztesen hagyták el a játékteret. A 14. fordulóban Csóton gyors gólváltással indult a meccs, Pál Ambrus találatára Gecző Attila válaszolt. Az utolsó húsz percben pörögtek fel ismét az események, Pál Ambrus megszerezte második találatát, ahogy a 80. minutumban Gecző Attila is. A slusszpoén a 92. percre maradt, amikor Kalányos Csaba bevette Markó kapuját, kialakítva a 2-3-as végeredményt.
Gecző László egyesületi elnök köszönetet mondott azoknak a játékosoknak, akik eddig a bajnokságban kevesebb játéklehetőséget kaptak, ennek ellenére a találkozón tudásuk legjavát nyújtották és végig küzdöttek a hármas sípszóig. A sportvezetőtől megtudtuk, az utolsó őszi fordulóban Lovászpatonát fogadják, akiket a hagyományokhoz híven a mérkőzés után vendégül látnak egy ebédre.