Vitézy nem túl bizakodó a főpolgármester-helyettesi poszt elvállalásának lehetőségeivel kapcsolatban.
Vitézy Dávid kijelentette, hogy bizonyos feltételek teljesüléséhez köti a főpolgármester-helyettesi pozíció elfogadását, de úgy érzi, hogy ezek megvalósulására csekély esély van. Ezt a véleményét egy Facebook-bejegyzésben osztotta meg, reagálva Karácsony Gergely azon javaslatára, amely szerint Kiss Ambrus mellett ő is esélyes a fővárosi közgyűlés által kinevezett főpolgármester-helyettesi tisztségre.
Vitézy arról ír, hogy pusztán a pozícióért, dísznek nem fogja elvállalni a pozíciót, ezért szab feltételeket. Vitézy szerint a konfliktusok elkerülését azzal tudják megelőzni, ha tisztázzák a felelősségi köröket, szakterületeket. "Ezek az előkészítő tárgyalások a világos szándékaim ellenére nem zárultak le a mai jelölést megelőzően, ezekről sem szóbeli, sem írásbeli megállapodás nincs köztünk a főpolgármesterrel - ez pedig feltétele a közös munkának" - írja erről a témáró Vitézy.
Vitézy véleménye szerint a közgyűlésnek olyan új szervezeti és működési szabályzatot kellene elfogadnia, amely fokozza a közgyűlés befolyását, a főpolgármester és helyettesei rovására. Emellett Vitézy hangsúlyozta, hogy fontos, hogy a Fővárosi Közgyűlés joga legyen meghatározni, hogy ki, és milyen alapelvek alapján irányítja a fővárosi vállalatokat.
"Jelenleg a felsorolt feltételek közül egyik sem valósul meg - bár nem zárkózom el attól, hogy a szerdai Közgyűlésig ez esetleg megváltozhat, de jelen pillanatban nem igazán látok rá sok lehetőséget" - zárta posztját Vitézy.
Budapest főpolgármester-helyettese immár közel két hónapja hiányzik, mivel az alakuló és az első rendes ülésen sem sikerült olyan jelöltet találni, akit a közgyűlés elfogadna. A helyzet összetettségét az adja, hogy Karácsony Gergely a korábbi helyettesek közül Kiss Ambrus megtartását preferálná, de ezt a Tisza Párt nem támogatja. Magyar Péter kifejtette, hogy számára Kiss Ambrus és Tordai Csaba, Karácsony jogi tanácsadója, a régi baloldali politikai berendezkedést képviselik, amelynek a fővárosi választók a júniusi voksoláson ellentmondtak. Ráadásul, ha Kiss Ambrus megválasztásra kerülne, az sem oldaná meg a helyettesi problémát, mivel az egyik helyettesnek mindenképpen a közgyűlés 32 tagjának soraiból kellene kerülnie.