Matolcsy Ádám barátjának bankszámláját zárolták.


Zárolták az MNB-ügyben érintett Somlai Bálint bankszámláját.

Matolcsy Ádám barátjának, Somlai Bálintnak a bankszámlája zárolásra került - értesült a Telex több, független forrásból.

Az ügyben a lap kereste Somlai Bálintot, de nem reagált. Keresték a Fővárosi Főügyészséget is, de Rab Ferenc Levente helyettes sajtószóvivő közölte, az adatvédelmi szabályok alapján egy néven nevezett, nem közszereplőnek minősülő személyt érintő kérdésére a Fővárosi Főügyészségnek nem áll módjában válaszolni.

Somlai Bálint cégcsoportja - különösen a Raw Development Kft. - sokáig a NER egyik szerencsés haszonélvezője volt. A társaság felfutása nagyrészt a Magyar Nemzeti Bank, valamint a jegybankhoz közeli cégek, alapítványok megbízásainak volt köszönhető, ugyanis ebből a körből érkeztek azok az üzletek, amelyek komoly szereplővé tették a Raw csoportot.

A források alapján úgy tűnik, hogy Somlai bankszámlájának zárolása és az MNB-vel kapcsolatos vizsgálatok között kapcsolat áll fenn.

A cikkben emlékeztetnek arra, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint 2019 és 2023 között a jegybank összesen 204 milliárd forint tőkeemeléssel adott forrást az MNB-Ingatlan Kft.-nek ingatlanok megvételére és fejlesztésére, illetve a székház-rekonstrukcióra.

A gyakorlat során ez azt jelentette, hogy ezek a befektetések nem tükröződtek az MNB mérlegében, pénzügyi terveiben, nyilvántartásaiban és beszámolóiban. Az építkezést ugyanis projekttársaság vagy leányvállalat végezte el. Tehát a jegybank biztosította a szükséges tőkével, ám az MNB mérlegébe kizárólag a kész ingatlan került, míg a beruházás költségei kimaradtak.

Az ÁSZ jelentésének legerősebb része vélhetően az, ahogy bemutatja, hogyan adott a nagy állami intézmény feladatokat különféle ingatlanügyletek minden fázisában Somlai Bálint cégeinek. A kiválasztási eljárások után ugyanis a különféle MNB-s cégek által megvalósított beruházásoknál a beruházási célú kiadások döntő részét azonos érdekeltségi körhöz tartozó gazdasági társaságok (Somlai Invest Zrt., a Raw Development Kft., illetve a Raw Facility Kft.) kapták. Ez a döntő rész az egyes ingatlanok vételára nélkül számított beruházási érték 86,1 százalékát jelentette.

Related posts